Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Napjaink feldolgozóipara azonban különbözik a korábbitól. A gyártásban megjelent innovációk túlnyomórészt képzettségi szinthez kötődnek, csökkentve a viszonylag alacsony képzettségű munkavállalók iránti keresletet. Az olyan új technológiák, mint az automatizálás, a robotizálás és a 3D nyomtatás a fizikai tőkével közvetlenül helyettesíti a munkaerőt.
Miközben a fejlődő országok cégei ösztönözve vannak a munkaerő-intenzív megoldások alkalmazására, a globális piacon való versenyben olyan termelési megoldásokat kell alkalmazniuk, amelyek nem különbözhetnek jelentősen a fejlettebb fejlődő gazdaságokban (frontier economies) alkalmazottaktól, mert ellenkező esetben a termelékenységi hátrányuk túl nagy lenne. A globális értékláncok által meghatározott szigorú minőségi előírásoknak megfelelő termelés szükségessége korlátozza, hogy a képzetlen munkaerő mennyire helyettesítheti a fizikai tőkét és a szakképzett munkaerőt.
A gyártási folyamatok növekvő képzettség- és tőkeintenzitása így azt jelenti, hogy a fejlődő országokban a feldolgozóipar globálisan versenyképes, formális szegmensei elvesztették azt a képességüket, hogy jelentős mennyiségű munkaerőt tudjanak felszívni. Gyakorlatilag "enklávé" szektorokká váltak, amelyek nem sokban különböznek a bányászattól, miközben korlátozott növekedési potenciál jellemzi ezeket, és kevés pozitív hatást fejtenek ki a gazdaság többi részének kínálati oldalára.
Ez azt jelenti, hogy a termelékenység növelése a munkaerő-felszívó szolgáltatásokban alapvető prioritássá vált, mind a növekedés, mind a társadalmi méltányosság szempontjából. Mivel a munkahelyek nagy része a szolgáltató szektorban fog létesülni, ezeknek a munkahelyeknek elég termelékenynek kell lenniük ahhoz, hogy támogathassák a jövedelemnövekedést.
A rejtély az, hogy nem sokat tudunk arról, hogyan lehet növelni a termelékenységet a munkaerő-felszívó szolgáltatásoknál.
Noha egyes szolgáltatások, mint például a banki, az informatikai szolgáltatások és az üzleti folyamatok kiszervezése (BPO) termelékenyek, illetve szolgáltatásaik bekerülnek a nemzetközi kereskedelembe (tradable), ezek nem lesznek munkaerő-felszívó hatásúak ugyanazon ok miatt, mint a feldolgozóipar esetében. Ezek a viszonylag magas képzettségigényű szolgáltatások még a legjobb körülmények között sem jelentenek majd a választ a produktív munkahelyteremtés kihívására.
A megoldandó kérdést az jelenti, hogy a termelékenységet olyan munkaerő-felszívó szolgáltatásokban kellene növelni, mint a kiskereskedelem, az ápolás/gondozás, valamint a magán- és közszolgáltatások, ahol eddig korlátozott sikereket értünk el, részben azért, mert ezek a szolgáltatások soha nem voltak a produktív fejlesztési politikák kifejezett célpontjai.
Egy új tanulmányban négy stratégiát vázoltunk fel a produktív foglalkoztatás bővítésére azon szolgáltatások területén, amelyek a legtöbb munkahelyet teremtik a fejlődő országokban.
- Az első stratégia a már meglévő, nagy és viszonylag termelékeny vállalatokra összpontosít, és arra ösztönzi őket, hogy közvetlenül vagy helyi ellátási láncokon keresztül bővítsék a foglalkoztatást. Ezek a cégek lehetnek nagy kiskereskedelmi vállalatok, platformok, mint például a fuvarmegosztó szolgáltatások, vagy akár feldolgozóipari exportőrök (amelyek potenciálisan létrehozhatnak beszállítói kapcsolatokat a szolgáltató cégekkel).
- A második stratégia a kisvállalkozásokra fókuszál (amelyek a fejlődő országokban a cégek többségét alkotják), és célja, hogy konkrét állami inputok biztosításával növelje termelési képességeiket. Ezen inputok között szerepelhet a menedzsmentképzés; hitelek, támogatások nyújtása; személyre szabott munkavállalói készségek erősítése, speciális infrastruktúra biztosítása vagy technológiai segítségnyújtás. Tekintettel ezen cégek heterogenitására – amelyek mérete a mikrovállalkozásoktól, egyéni vállalkozásoktól a közepes méretű vállalatokig terjedhet –, a szakpolitikák ezen a területen differenciált megközelítést igényelnek, amely megfelel ezen vállalkozások különböző szükségleteiknek. Ezen túlmenően, tekintettel az érintett vállalkozások számára, a szakpolitikák gyakran a legígéretesebb cégek kiválasztására szolgáló mechanizmust is megkövetelik, mivel a legtöbb ilyen vállalkozás valószínűleg nem lesz dinamikus és sikeres.
- A harmadik stratégia a közvetlenül a munkavállalók vagy a cégek számára biztosított olyan digitális eszközök vagy egyéb új technológiák nyújtására irányul, amelyek kifejezetten az alacsony képzettségű munkaerőt egészítik ki. Ennek az a célja, hogy a kevésbé képzett munkavállalók számára lehetővé tegyék a hagyományosan képzettebb szakemberek számára fenntartott munkák (vagy azok egy részének) elvégzését, és növeljék az általuk elvégezhető feladatok körét.
- A negyedik stratégia szintén a kevésbé képzett munkavállalókra összpontosít, és a szakképzést kombinálja az álláskeresőket támogató programok sorával, amelyek célja a foglalkoztathatóság, a munkaerő-megtartás és az esetleges előléptetés erősítése. A Project Quest amerikai kezdeményezés és más hasonló ágazati munkaerő-fejlesztési programok mintájára ezek a képzési programok jellemzően szorosan együttműködhetnek a munkaadókkal, hogy megértsék a munkáltatók igényeit és átalakítsák humánerőforrás-gyakorlataikat a foglalkoztatási lehetőségek maximalizálása érdekében.
Az ilyen jellegű kezdeményezésekre világszerte vannak példák, amelyek közül sokat alaposan elemeztek, és amelyeket tanulmányunkban ismertetünk. Már létezik egy olyan gyakorlati alap, amelyet a „szolgáltatásokat támogató iparpolitikának” nevezhetnénk, és amelyre a jövőbeni erőfeszítések épülhetnek.
Függetlenül az egyes programok sikerétől, fontos szem előtt tartani, hogy a szolgáltatásorientált fejlesztési stratégia milyen nagymértékű kihívással néz szembe. Egy olyan szakpolitikai beavatkozás, amely az alacsony jövedelmű munkavállalók keresetét mondjuk 20%-kal növeli, általában nagy sikernek számítana (ésszerű programköltségeket feltételezve). De még ha sikerülne is ezt a gazdaság egészére kiterjeszteni, ez a nyereség egy Etiópiához hasonló ország és az USA között jelenleg fennálló jövedelemkülönbség 1%-át sem tenné ki. A valódi sikerhez nagyobb ambícióra, folyamatos kísérletezésre és a programok nagyon széles körének végrehajtására lesz szükség.
Ez a cikk a szerzők Servicing Development Productive Upgrading of Labor-Absorbing Services in Developing Countries című, májusban megjelent tanulmányán alapul.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Dani Rodrik
A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.
Rohan Sandhu
A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolája keretében működő Reimagining the Economy kezdeményezés társalapítója és társigazgatója. Korábban az International Innovation Corps társigazgatója volt, a szervezet indiai tevékenységeit vezette.
Címlapkép forrása: Getty Images
