Portfolio signature

Már nem olyan súlyos a munkaerőhiány az EU-ban

Az üres álláshelyek aránya 2,6%-ot tett ki az EU-ban 2024 első negyedévében, vagyis nem változott a mutató az előző negyedévhez képest. Az előző év azonos időszakához képest azonban 0,3 százalékponttal csökkent a ráta – olvasható ki az Eurostat friss adataiból. Ezzel folytatódott az a közel két éve tartó trend az unióban, hogy a betöltetlen állások aránya csökken vagy stagnál. Ez nem is meglepő, hiszen az EU gazdasága az elmúlt négy negyedévben csak minimális mértékben (0,1, illetve 0,3%-kal) tudott bővülni az előző negyedévekhez képest. Az üres álláshelyek hazai aránya 2,2% volt az idei év első három hónapjában, amivel hazánk a tagországok középmezőnyében helyezkedik el.

Sem az EU-ban, sem az eurózónában nem változott az üres álláshelyek aránya 2024 első negyedében az előző negyedévhez képest – derül ki az Eurostat friss jelentéséből. Az EU-ban 2,6%-ot tett ki a mutató az év első három hónapjában, míg az eurózónában 2,9%-ot. 2023 első negyedévéhez képest viszont mindkét térségben 0,3 százalékponttal csökkent a ráta.

2022 tavasza óta tart a csökkenés

Ezzel folytatódott az elmúlt közel két évre jellemző trend, miszerint a betöltetlen álláshelyek aránya csökken vagy stagnál negyedévről negyedévre.

A munkaerő iránti kereslet Covid-válság utáni gyors erősödésének következtében az EU-ban 2022 második negyedében ért el rekord szintet (3,1%) az üres álláshelyek aránya. Bár a mutató azóta fokozatosan csökken, összességében a 2024 eleji adat továbbra is viszonylag magasnak tekinthető az elmúlt évtized adataihoz képest

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés