FONTOS Az év, amikor teljesen felbolydult a Közel-Kelet – Itt mégis mi történik?
 
Portfolio signature

Busásan támogatja a külföldi cégeket a kormány, de kevés kínai vállalattal kötöttek szerződést

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2022 első három negyedévében közel 75 céggel kötött egyedi kormánydöntés alapján támogatási szerződést. Bár az elmúlt időszakban sorra jelentették be a kínai vállalkozások magyarországi beruházásait, összesen egyetlen társaság szerepel a szeptemberig tartó időszakot felölelő listán. A kormány főként a hazai szereplőket támogatta ebben a kilenchónapos periódusban, de így is összesen 105 milliárd forinttal ösztönözték a jövendő beruházásokat, az adatok alapján több mint 85 millió forintba kerül egy-egy újonnan létrehozott munkahely.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium még tavaly szeptember végén tette közzé az egyedi kormánydöntés (ekd) alapján megkötött szerződésekről szóló táblázatát. A lista érdekes betekintést nyújt abba, hogy milyen beruházásokra költ a legtöbbet a kabinet, ezek átlagosan hány munkahelyet hoznak létre, valamint hogy mely országok vállalatai a legnagyobb haszonélvezői az ösztönzőknek. Azt persze így is fontos hangsúlyozni, hogy ez önmagában sem az összes magyarországi beruházásról nem ad teljes képet, sem a teljes kormányzati támogatási politikát nem fedi le. 

Magyarországon az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatás olyan pénzügyi segítséget jelent, amit a vállalkozások közvetlenül a kormánytól kérhetnek, amelyről aztán a kabinet egyedileg és közvetlenül hoz döntést. A szerződések megkötése pedig nem is jelenti azt, hogy az állami ösztönzőt egy összegben és azonnal elutalják, hanem azt az egyes projekt teljes időszaka alatt folyósítják, ahogy halad előre egy beruházás.

Ezzel együtt is beszédes adat az, hogy a tavaly szeptemberig megkötött megállapodások alapján összesen 75 darab céget segít az állam, akik azt vállalták, hogy ezek a beruházások 1211 darab munkahelyet hoznak majd létre. 

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés