FONTOS Az év, amikor teljesen felbolydult a Közel-Kelet – Itt mégis mi történik?
 
Előfizetői tartalom

Meghozta döntését az Alkotmánybíróság, amiről Orbán Viktor reggel beszélt

Portfolio
Kihirdette pénteken az ítéletét az Alkotmánybíróság arról az indítványról, amelyet a magyar igazságügyi miniszter kezdeményezett, hogy értelmezést kérjen az Európai Bíróság korábbi elmarasztaló ítéletéről, amelyet a magyar állam területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgárok jogállása kapcsán hozott. Az Alkotmánybíróság az Európai Bíróság által hozott ítéletet nem bírálta felül, nem is vállalkozott annak ilyen irányú értelmezésére, inkább a magyar alkotmányban rögzített jogi keretek mentén általánosan foglalta össze három főbb pontban, hogy mely területeken lehet a magyar kormánynak mozgástere az uniós bevándorlási-menekültügyi szabályok terén. Az Alkotmánybíróság ítéletére Facebook-videóban reagált Varga Judit igazságügyi miniszter, amelyet a cikk végén az elhangzottakkal együtt ismertetünk.

A lényeg Az Alkotmánybíróság az Európai Unió Bíróságának a magyar állam területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgárok jogállására vonatkozó ítéletével kapcsolatosan, az Alaptörvény értelmezése alapján megállapította, hogy "amennyiben az Európai Unióval közös hatáskörgyakorlás érvényesülése hiányos, Magyarország a fenntartott szuverenitás vélelmének...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés