Előfizetői tartalom

Forró lehet az idei nyár az oltottaknak - Egekbe szökhet az óvszerek értékesítése

Portfolio
Egekbe szökhet az óvszerek értékesítése, mivel igencsak forró nyaruk lehet az oltottaknak, hiszen gyakorinak számít a hedonizmus megélése olyan elszigeteltségi időszakok után, mint amilyet a járvány is teremtett - állítják a szakértők. Már most több milliárd dollárt tesz ki az óvszerpiac, amelynek bővülésére is számítanak, ám nemcsak ez fontos, hanem a társadalmi edukáció is, hiszen olyan fogamzásgátló eszközről beszélünk, amely a megfelelő használat mellett a nem kívánt terhességen túl a nemi betegségektől is képes megvédeni. Aktuális téma, hogy a tokiói olimpiai szervezők mintegy 150 ezer óvszert terveznek szétosztani a jövő havi játékokon, de azt javasolják a sportolóknak, hogy azokat ne az olimpiai faluban használják, inkább vigyék haza magukkal. Ugyanakkor mindez hátterében nem a járványügyi intézkedések, így a távolságtartás betartása áll, hanem egészen más okkal magyarázzák.

Az óvszer a világon a legelterjedtebb fogamzásgátló termék, 2020-ban több mint 35 milliárd darabot értékesítettek belőle. A globális óvszerpiac méretét 2019-ben 8,5 milliárd dollárra becsülték, tavaly elérhette a 9,2 milliárd dollárt, 2026-re pedig elérheti a 13 milliárd dollárt. Az európai óvszerpiac 2 milliárd dollárra emelkedhet 2026-ig az egyetemes hozzáférés...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés