Előfizetői tartalom

Palkó György: hatalmas kihívást jelent az energiatermelés, miközben a világ energiaéhsége egyre nő

A közműszektor kevésbé érzékelte a koronavírus-járvány hatásait, hiszen olyan alapszükségleteket biztosít, amelyek nem helyettesíthetőek. A Veolia Magyarország több mint 600 ezer lakos éves villamosenergia fogyasztását biztosította tavaly, melyek nagy része megújuló energiaforrásokat hasznosít, de emellett távfűtésről és ivóvízről is gondoskodik. Hatalmas kihívást jelent az energiatermelés, és az erőforrásokkal való gazdálkodás fenntarthatóvá tétele, miközben a világ energiaéhsége egyre nő. Hazánkban is átalakulás látható, az országban megmaradt széntüzelésű erőművek sorra állnak át biomassza tüzelésre, de vannak ígéretes kezdeményezések a geotermikus és földgáz energiaforrások kiaknázására is. Fontos a körkörös gazdaság kialakítása, de azt úgy kell alakítani, hogy figyelembe vegye a helyi adottságokat és közösségi igényeket. Emellett pedig olyan szabályozói környezetre van szükség, amely képes segíteni a különböző forrásokra épülő energiatermelő egységek létesítését, vagy éppen korszerűsítését, valamint támogatja azok integrációját, mondta el a Portfolio-nak Palkó György, a Veolia Magyarország elnök-vezérigazgatója, akivel a társaság kilátásairól, hazai tevékenységeiről és terjeszkedési céljairól is beszélgettünk.

Portfolio Sustainable World 2025 Nem a jövő, hanem a jelenünk gazdasági folyamatai alakultak át - erről szól a minden iparágat érintő szeptember 4-i Sustainable World konferencia, ahol a hazai fenntartható üzleti világ szereplői találkoznak. Információ és jelentkezés A koronavírus-válság az energetikai...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés

 
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!