Gigantikus harc indult a példátlan német döntéssel, ami az EU jövőjét is alááshatja

Több ütközőzónát is generált a keddi német döntés

A keddi német döntés igen nagy vihart kavart jogi, pénzügyi és politikai körökben is, ami nem véletlen, hiszen valójában az alábbiakról van szó dióhéjban:

• A német alkotmánybíróság az Európai Központi Bankot (nem pedig a Bundesbankot!) kötelezte arra, hogy adjon részletes magyarázatot a 2015-ben elindított és a Bundesbankkal is végrehajtatott eszközvásárlási programjára, illetve hozzon az EKB Kormányzótanácsa egy olyan döntést, ami alátámasztja, hogy a kockázatok és hasznok mérlegelésével a program arányosnak mondható. Így tehát három hónapon belül az EKB-nak kellene anyagokkal és egy (utólagos) döntéssel bebizonyítania azt, hogy a mellékhatásokat illetően is kellően átgondolt és arányos volt a programja. Ha pedig ez nem történik meg, akkor a német alkotmánybíróság el fogja tiltani német Bundesbankot a programban való további részvételtől, és hoszabb távon eladatja vele az eddig felvásárolt 534 milliárd eurónyi állampapírt is, ami a program ötéves működése során megvett eszközök mintegy negyede.
• Az EKB közgazdasági és jogi stábja a múltbeli kockázatelemző anyagok garmadájával felvértezve bizonyára könnyedén kipipálhatná ezt az alkotmánybírósági kötelezettséget, de ezzel egy veszélyes precedenst teremtene. Az EKB ugyanis csak az Európai Unió Bíróságának joghatósága alatt működik és az Európai Parlament gyakorolja működése felett a kontrollt, így rá nem vonatkozik egyetlen tagállam (alkotmány)bírósági határozata sem. Ez tehát a mostani döntés egyik ütközőzónája.
• Külön pikáns, hogy a keddi döntésével a karlsruhei német alkotmánybíróság felülbírálta a luxemburgi Európai Unió Bíróságának korábbi döntését is, amelyben egyébként az utóbbi testület helyben hagyta az EKB szóban forgó eszközvásárlási programját és kimondta, hogy azzal nem sértette meg a mandátumát az EKB. A német bíróság azonban azt kifogásolta, hogy az EU Bírósága nem volt kellően alapos a döntéshozatalában, így nem lehet megállapítani, hogy az EKB programja arányos válasz-e a kívánt makrogazdasági célok eléréséhez. Ez a karlsruhei-luxemburgi jogi harc tehát az ügy másik, szintén rendkívüli jelentőségű ütközőzónája, ugyanis az sem fordult még elő az EU történetében, hogy egy tagállami legfelsőbb bíróság mond ellent egy uniós szinten legfelsőbb bíróság határozatának. Ez az ütközőzóna cikkünk megjelenése után röviddel valósággá is vált, mert a luxemburgi bíróság kiadott egy kioktató, visszaszóló közleményt a német döntésre reagálva.
• Valójában a jogi harc lényege, hogy tényleg elsődleges-e minden esetben az EU joganyaga és az EU Bírósága a tagállami joganyaggal és bírósági rendszerrel szemben. Ennek boncolgatása viszont szintén igen messzire vezető, veszélyes precedenst jelent és nem véletlen, hogy például a jogállamisági eljárások alatt álló Lengyelország igazságügyi minisztere a nemzetállamok fontos győzelmeként nyugtázta a német döntést.
• A keddi német döntés óta egyébként az látszik az EKB háza tájáról (kormányzótanácsi és elnöki nyilatkozatok, Reuters-kiszivárogtatások, névtelen kormányzótanácsi tagok nyilatkozata a Financial Timesban), hogy a frankfurti jegybank „eltántoríthatatlan” a laza monetáris politikája végigvitelétől bármilyen bírósági döntés mellett is és lényegében csak azért se fog eleget tenni a német alkotmánybíróság határozatának. Ehelyett a jelek szerint megpróbálja elvégeztetni a magyarázkodós „piszkos munkát” a német Bundesbankkal. Emögött két motiváció van: egy félelmi és egy jogi alapú és a kettő szorosan összefügg. Egyrészt tart az EKB attól, hogy ha ők direktben válaszolnának a német bíróságnak, akkor ezzel veszélyes precedenst teremtenének. Ha ugyanis most eleget tennének és elkezdenének magyarázkodni, akkor bármilyen későbbi monetáris politikai lépésüket is magyarázniuk kellene egy német (parlamenti/kormányzati) felszólításra, vagy egy esetleges per nyomán. Az EKB emellett demonstrálni is akarja, hogy ők tényleg függetlenek még egy tagállami alkotmánybíróságtól is, és az unió alapszerződését betartva rájuk tényleg csak az Európai Unió Bírósága határozatai a kötelező érvényűek.
• A fentiekből következik egy újabb ütközőzóna: ha ugyanis az EKB nem akar (érdemben) válaszolni a német alkotmánybíróságnak és kormányzótanácsi döntést sem akar utólag hozni, noha őt kötelezte erre a német bíróság, de valójában a Bundesbank eszközvásárlási programbeli részvétele a tét, akkor a célkereszt valójában a Bundesbankra helyeződik át. Elvileg tehát a Bundesbanknak kéne elkezdenie elmagyarázni a német alkotmánybíróságnak, hogy az EKB korábban mit miért döntött és abba az eurórendszer működésének alapvető logikája alapján miért vett részt a Bundesbank.
• Ennek a „kérdőre vonásnak”, rendszeres magyarázat nyújtásnak a jogi kereteit egyébként a német parlamenti képviselők már el is kezdték kidolgozni, de ez megint veszélyes terület, legalább két ok miatt. Egyrészt a Bundesbank az 1957-es megalapítása óta kényesen és más országok számára mintaszerűen ügyel a függetlenségére, most viszont ez az alkotmánybírósági döntést „lobogtatva” akár sérülhet is. Másrészt így annak a Jens Weidmann Bundesbank-vezérnek kellene megmagyaráznia az EKB eszközvásárlási programját, aki évek óta nyíltan az egyik legkeményebb ellenzője volt az egésznek. Egy harmadik ütközőzóna tehát maga a Bundesbank-vezér körül rajzolódik ki, akinek egyszerre kellene védenie az EKB-s „mundér becsületét” és közben megfelelni a német alkotmánybírósági, parlamenti és kormányzati magyarázatkérő elvárásoknak.

Az eurórendszer léte a tét

A fentiekből tehát

az a legvalószínűbb forgatókönyv rajzolódik ki, hogy az EKB hivatalosan csendben marad és legfeljebb a háttérben ad segítséget (anyagokat) a Bundesbanknak, amely felett a német alkotmánybíróság egyébként is jogi kontrollt gyakorol, hogy ő adjon magyarázatot a lépésekre.