Előfizetői tartalom

Andor: ha nem akarunk kétsebességes EU-t, vezessük be az eurót

Portfolio
Jelenleg négy, egymással versengő vízió azonosítható az Európai Unió jövőjét illetően, amelyek közül a Brexit miatt a kétsebességes EU víziója a háttérbe szorult Brüsszelben - fejtette ki meglátását a Budapest Economic Forum konferenciánk keretében Andor László. Az Európai Bizottság volt foglalkoztatási biztosa, a BCE tanszékvezetője szerint ennek oka az, hogy a brit népszavazás eredménye azt üzeni: a kétsebességes Európa mögött húzódó kényes egyensúlyozás nem vezetett eredményre. Magyarország szempontjából úgy fogalmazott: ha nem szeretnénk a perifériára szorulni, és ha már a kommunikáció szerint rövid idő alatt éretté válhatunk az euró bevezetésére, akkor érdemes lenne a kétsebességes Európa elkerülése érdekében valóban be is vezetni a közös pénzt.

Andor László előadásában bemutatta az EU integrációja mélyülésének főbb állomásait és viszontagságait az utóbbi években és emlékeztetett arra, hogy sok találgatás van arról: milyen esetben történhet dezintegráció (Brexit). Hozzátette: Ha elül a vihar, a dezintegráció szelleme mindig vissza tud térni és ezt kell kordában tartani, amellyel többek között arra utalt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés