Hajnalban Saint-Denis negyedében terrorellenes rendőri erőket vetettek be egy akcióban, a párizsi merényletek szervezői a célpontok. Az akció során robbanás is történt, halottak, illetve elfogott gyanúsítottak is vannak. A Washington Post úgy tudja, az egyik halott éppen a párizsi merénylet értelmi szerzője, ezt azonban még senki sem erősítette meg hivatalosan.Fontosabb részletek Kedden tervezett terrortámadás alapos gyanúja miatt a német rendőrség lefújta a német-holland barátságos mérkőzést Hannoverben, majd ezt követően gyanús csomag miatt kiürítették a hannoveri pályaudvart és egy fenyegetés miatt a TUI arénát is, ahol koncert lett volna. Robbanóanyagot sehol nem találtak.
Éjjel két, Amerikából Párizsba tartó repülőgép is megszakította útját bombafenyegetés miatt. Biztonságban leszálltak. A Tankcsapda zenekar is az egyik gépen utazott.
A magyar rendőrök szombaton Békés megyében egy nemzetközi vonaton fogtak el két, korábban terrorizmust támogató brit férfit.
A francia rendőrség hajnalban Párizs Saint-Danis külvárosában csapott le, ahol tűzpárbajra is sor került. Egy női öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a lakásban az akció során, rajta kívül még egy ember meghalt, míg 7 embert őrizetbe vettek. A műveletnek dél előtt nem sokkal lett vége.
Délután fél 1 körül a dán rendőrség gyanús csomag miatt evakuálta a koppenhágai repülőtér hármas terminálját. A bombariadót később lefújták.
Svédországban "konkrét információkra" alapozva megemelték a terrorfenyegetettségi szintet.
Egy gazdátlan csomag miatt egy rövid időre kiürítették a párizsi Gare du Nord vasútállomást.
Az Iszlám Állam közölte: az orosz utasszállító helyett eredetileg egy nyugati repülőgép lett volna a célpontjuk.
A Washington Post magyar idő szerint este hét óra körül úgy értesült, megölték a párizsi terrorcselekmények belga állampolgárságú értelmi szerzőjét.
2015. november 18. 21:11
Megosztás
Újabb támadásoktól tartanak a németek
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Párizs után Európában máshol is elkövethet összehangolt és jól képzett terroristák által kivitelezett merényleteket - figyelmeztetett...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés