Hivatalos formában is megjelent a legújabb, 367 milliárd forintos kormányzati kiigazító csomag, a Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis frissítette a Brüsszelnek elküldött EDP végrehajtási jelentést az új intézkedésekkel. A dokumentumból az olvasható ki, hogy a kormány már egyáltalán nem számol az EU/IMF-megállapodás kedvező hatásával (miután azt az Európai Bizottság sem vette figyelembe). A készpénzfelvétel esetében a tranzakciós illeték mértéke 3 ezrelék lesz (ahogyan az október 5-én eldőlt), egyéb esetben 2 ezrelékre duplázódik a kulcs, a közműadót a telefon, kábeltévé, internet vezetékek nyomvonala után kell megfizetniük a tulajdonosoknak, méterenként legfeljebb 100 forint lehet az új adó. Azt is megtudhatjuk, hogy az új intézkedések miatt "a beruházási trendforduló kitolódhat", 2014-ben pedig csak 2%-os lehet a növekedés a korábban várt 2,5% helyett.
Plusz intézkedések az IMF-megállapodás hatása nélkül A kormány kiegészítette az ún. EDP végrehajtási jelentést a Matolcsy György által szerdán ismertetett részletekkel és ezt küldte meg az Európai Bizottságnak is Brüsszelbe. A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum emlékeztet arra, hogy a kormány október 5-én benyújtotta azt a jelentést azokról az intézkedésekről...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés