Előfizetői tartalom

Miért vannak kiakadva a görögök?

Utolsóként és adathamisítás segítségével sikerült 2001-ben belépniük a görögöknek az eurózónába, a most vasárnapi választások következményei pedig akár oda is elvezethetnek, hogy elsőként léphetnek ki abból. Amint arra cikksorozatunk előző részében rámutattunk: ez 2-3 éves távon súlyos gazdasági károkat okozna. De nemcsak ezt kockáztatná az ország, hanem az elmúlt bő három évtized mindennemű fejlődését is. A társadalmi feszültség már most is igen nagy az országban, de ez könnyen a végletekig fokozódhat, akár polgárháborúba is torkollhat. Ahhoz, hogy ennek veszélyét jobban megértsük, cikksorozatunk utolsó "felvonásában" érdemes mélyebben is megismerkedni a jelenlegi görög társadalmi feszültség okaival, mozgatórugóival, végső soron tehát azzal, hogy miért vannak már most is "kiakadva" a görögök és mi lehet akkor, ha valóban kilépnének.

Erről szól az egész. A görög gazdaság-, illetve társadalompolitikai dilemma lényege, hogy a nemzetközi szervezetek által előírt költségvetési kiigazító és szerkezeti reformprogram már eddig is igen komoly társadalmi feszültséghez vezetett az adóemeléseken, jövedelemcsökkentéseken és szárnyaló munkanélküliségen keresztül, a további hitelek folyósításához viszont...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés

 
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!