Előfizetői tartalom

Fél lábunkkal már lelógunk az uniós szégyenpadról

Az Európai Bizottság ma megjelent döntésével Magyarország karnyújtásnyira került ahhoz, hogy nyolc év után végre lekerüljön az Európai Unió szégyenpadjáról, vagyis megszűnjön a 2004 óta folyó túlzott deficit eljárás. Az ugyanis borítékolható, hogy a friss bizottsági ajánlás tükrében az Ecofin a június 22-i ülésén eltörli a márciusban elfogadott példátlan uniós szankciót, vagyis hatályon kívül helyezi a kohéziós források átmeneti befagyasztásáról szóló márciusi döntést. Alapesetben jövő tavasszal szűnhet meg végleg az EDP-eljárás (erre utalt Olli Rehn is szerdán), jogilag azonban arra is lenne lehetőség, hogy már júniusban vagy novemberben végleg pont kerüljön az ügy végére. Ezt a korai megszüntetést azonban ezúttal nem javasolta az Európai Bizottság, mert jelentősek a kockázatok és a múltbeli tapasztalatok sem indokolják a túlzott derűlátást (hazánk hét éven keresztül nem tudta teljesíteni az EU elvárásait). Emellett Brüsszel keményen kritizálja a magyar gazdaságpolitika néhány alapvető elemét, és egy másik friss jelentésében a gazdaság makrokockázataira mutat rá, 12 kockázatos uniós ország közé sorolva minket.

Szerdán egyszerre három fontos brüsszeli dokumentum jelent meg Magyarországgal kapcsolatban: egyrészt értékelte a konvergencia programot és ez alapján döntött a túlzott deficit eljárás (kohéziós források) ügyében, másrészt megfogalmazta az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásait, harmadrészt közelebbről megvizsgálta a magyar gazdaság makrogazdasági egyensúlytalanságait....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés