Előfizetői tartalom

Mi lesz a világgazdasággal a japán katasztrófa után?

Portfolio
A pénteken, közép-európai idő szerint kora reggel bekövetkezett 8,9-es erősségű földrengés, majd az ezt követő szökőár nyomán bekövetkezett katasztrófa rendkívüli emberi és természeti következményein túl igen súlyos gazdasági hatásokkal is számolni lehet, ugyanakkor a nukleáris válság következményeit még nehezebb megjósolni. Míg a természeti katasztrófák gazdasági hatása viszonylag rövid, olyan fejlett országokban, mint Japán az újjáépítés gyors, a nukleáris válságok terén (szerencsére) nincs sok tapasztalatunk, egy hatos besorolású katasztrófa későbbi következményei beláthatatlanok, ugyanis az érintett területeket hosszú időre vagy örökre és jóvátehetetlenül használhatatlanná teheti. A világgazdasági hatások a mostani információk szerint inkább csak áttételesek lehetnek.

Még fél év recesszió A városokat, infrastruktúrát pusztító katasztrófa szinte biztos, hogy visszaesést okoz majd a japán gazdaságban, de várhatóan csak rövid távon, 2011 első két negyedévében a Raiffeissen Bank elemzői szerint. A japán gazdaság 2009-ben 5,2%-os recesszión esett át, a 2010 harmadik negyedévéig tartó javulást követően a tavalyi utolsó negyedévben...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés