Előfizetői tartalom

Mégis bekövetkezhet a lehetetlen: bukhat az euró

Portfolio
Egészen borúlátó eredményt hozott a Bloomberg hírügynökség negyedévente végzett, most közzétett globális felmérése az eurózóna jövőjét illetően, ugyanis a megkérdezett 1000 előfizető 59%-a szerint 5 éven belül legalább egy tagország kilép a fizetési övezetből, közülük 11% szerint az első ilyen döntésre már a következő egy évben sor kerül. Az Európai Központi Bank elnöke a kilépést nemrég abszurd feltételezésnek nevezte, de a jelek szerint a befektetői közösség többsége nem így gondolja. Szintén figyelmeztető (és egyúttal ösztönző jel) az eurózóna egyben tartásán dolgozó gazdaságpolitikusok számára, hogy a választ adók közel fele (45%-a) szerint a következő öt évben az eurózóna szétesik. A vezető európai hatalmak felőli igen erős politikai elköteleződés miatt azonban 48% szerint erre soha nem kerül sor.

Lépni kell A hírügynökség a felmérés eredményeinek közzétételét a ma kezdődött davosi Világgazdasági Fórumra időzítette, amely eseményen egyébként szép számban jelennek majd meg az eurózóna vezető döntéshozói is. Õk bizonyára igyekeznek hangsúlyozni az eurózóna egyben maradásának fontosságát, illetve egyértelműségét, továbbá sürgetik a gazdaságpolitikák...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés