FONTOS Megjött a GDP-adat! Így került ki Magyarország a recesszióból
 
Előfizetői tartalom

Előbújtak a jobbikosok

Portfolio
A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága ugyanitt 5 százalék. A Progresszív Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása - melyhez az adatfelvétel elkészítésével a Publicus Intézetet bízta meg - tehát azt jelzi, hogy ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, minden bizonnyal hárompárti parlament alakulna a Fidesz, az MSZP és a Jobbik részvételével, míg a jelenlegi parlamenti kis pártok nem kerülnének be az országgyűlésbe. A kutatás azt is igyekezett kideríteni, hogy a Jobbik szavazói vajon honnan jöttek: 10-ből 4-en úgy emlékeznek, hogy 2006-ban még a Fideszre szavaztak, 2-en pedig úgy, hogy a szocialistákra.

A Progresszív Intézet megbízásából készített, 3500 fő megkérdezésén alapuló nagymintás kutatás már az európai parlamenti választás eredményét is tükrözi, lévén az adatfelvétel a nevezett esemény után történt. Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, azon az emberek 67 százaléka venne részt - legalábbis ennyien fejezték ki ebbéli szándékukat....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés