Eltörölné az ingatlanadót, visszahozná a 13. havi nyugdíjat, nem emelné a korhatárt, visszaállítaná a lakástámogatási rendszer mindhárom pillérét, 3 évre emelné vissza a gyes és gyed teljes idejét, kivenné az adózás alól a családi pótlékot, 20%-osra visszavágná az áfa-kulcsot egy szélesebb termékcsoportra érvényes 5%-os kulcs mellett - ezeket az intézkedéseket tervezi a Fidesz a Népszabadság összegzése szerint, ha kormányra kerül. Mindez azt jelentené, hogy a Bajnai-csomag számos fontos államháztartási kiadásmérséklő, illetve bevételnövelő lépését visszafordítaná a jelenlegi helyzetbe a legnagyobb ellenzéki párt. A fentieken túl a kormány által jövő évre tervezett szja-kulcsok megváltoztatását fontolóra vennék, illetve meggondolnák az árfolyamnyereség- és kamatadó átmeneti eltörlését. Eközben bővítenék a megtakarítási típusú kedvezményeket (élet- és nyugdíjbiztosítások). Kiadáscsökkentő lépésekről nem szólnak a Fidesz eddig ismert tervei, csak ennek ellenkezőjéről, illetve főként a járulékcsökkentési tervek miatt intenzív bevételkiesésről.
A napilap a Fidesz vezető politikusainak elmúlt napokbeli nyilatkozatai, illetve saját kérdéseire a politikusoktól kapott válaszok alapján sorolja fel, hogy milyen területeken milyen változtatásokat lépne a Fidesz kormányra kerülése esetén. Ingatlanadó, lakástámogatások Kósa Lajos Debrecen polgármestere az ingatlanadó eltörlését jelezte a Fidesz elnökségi ülésének...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint.
Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint.
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
Signature előfizetés