Előfizetői tartalom

Eldőlt milyen lesz az új kétszázas

Portfolio
A főbb paramétereiben eldőlt, hogy milyen lesz az új kétszáz forintos érme, az érmekép-tervekre pedig internetes szavazással dönthetünk a következő hónapban. Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa széles körű társadalmi egyeztetés után, 2008. június 23-án úgy döntött, hogy a jelenlegi kétszázforintos bankjegyet 2009-ben érme váltja majd fel. Az elmúlt hónapokban a jegybank tovább folytatta a párbeszédet: szakmai és civil szervezeteket vont be a 200-as érme műszaki paraméterei (az érme anyaga, alakja, mérete) kialakításának folyamatába, és ez alapján döntést hozott azokról. A következő időszakban a jegybank szakértőkkel véleményezteti a lakossági szavazásra előkészített érmekép-terveket, majd ezt követően az októberi internetesen szavazáson legtöbb szavazatot elnyerő érmekép lesz az, amelyet 2009-ben a kétszázas érmén láthatunk majd.

A Magyar Nemzeti Bank egyik alapfeladata, hogy a lakosságot és a gazdaságot megfelelő mennyiségű, minőségű és címletösszetételű készpénzzel lássa el. A jegybank fontosnak tartotta, hogy a döntést megelőzően széles körű egyeztetést folytasson az érme műszaki paramétereinek és az érme megjelenésének kialakításakor is. Az MNB szakmai szervezetek (például az automatákat...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés