Előfizetői tartalom

Meglepően sokan mentek el voksolni a mai népszavazáson

Portfolio
Az 1989-es, úgynevezett négyigenes népszavazás óta a mai, a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson volt minden idők második legmagasabb részvételi aránya (több 50%), ami lényegesen magasabb választói aktivitást jelent, mint amit a közvélemény-kutatók vártak. A voksolás mindhárom kérdésben eredményes, mert az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele a három kérdésre igen választ adott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a választási eredmények láttán összehívott MSZP-elnökségi megbeszélést követően nem mondott le, jelezte, hogy a népszavazás közjogi következményét végre kell hajtani, és hangsúlyozta, hogy erős támogatottságot tapasztal párt frakciója részéről a változások politikája mellett.

Már a napközbeni részvételi adatok alapján látszott, hogy az előre jelzettnél magasabb a választási hajlandóság a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdésében megtartott népszavazáson. A szavazókörök 98.9 százalékának feldolgozottsági adatai alapján 50.45 százalékos volt a részvétel (valamivel több mint 8 millió választásra jogosult állampolgár van, azaz...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés