Rövidesen nyilvánosságra hozza a feketegazdaság elleni küzdelem költségvetési hatásairól szóló tanulmányát az a háromfős szakmai testület, amelyet a kormányfő kért fel még néhány hónapja a szakmai munkára. Az Index már betekintést nyert a dokumentumba, amely azt állapítja meg, hogy tavaly a fehéredésből 80-110 milliárd forint többletbevételre tett szert a büdzsé, azaz kissé többre, mint amit eddig a Pénzügyminisztérium hivatalosan kommunikált (80 mrd Ft körüli összeg). A bizottság úgy kalkulál, hogy majdnem 7 milliárd forintba került az APEH, munkaügyi felügyelők, vámosok, Államkincstár, KEHI ellenőrző kapacitásának - az embereken kívül a felszereléseket is beleértve - megerősítése. Összességében tehát jelentős többlete keletkezett az államkasszának a feketegazdaság elleni küzdelem tavalyi fordulójában.
Nem vonja kétségbe a Pénzügyminisztérium állítását az a háromfős, a gazdaság fehérítéséből befolyó többletbevételeket auditáló bizottság, amely a napokban hozza nyilvánosságra jelentését - derül ki a dokumentum Index birtokába került tervezetéből. Már csak azért sem juthatott volna nagyon más eredményre a testület, mivel számításaikat javarészt állami szervek...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint.
Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint.
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
Signature előfizetés