Egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában Deutsch Antal (továbbiakban Professzor Úr) írásának első mondatait olvasva (Hogyan tovább magyar nyugdíjrendszer?), aki szerint nyugdíjreformot úgy kell csinálni, hogy előbb kiötöljük a célmodellt, amit jól elfogad a politika, aztán legyártjuk az átmenet lehetséges forgatókönyveit, melyek közül aztán kiválaszt egyet. A könnycsepp indoka, hogy ezt pontosan így gondolom én is, a nyugdíj-kerekasztalnál sürgölődők közül egyedüliként (leszámítva Holtzer Pétert és Fehér Csabát, de velük szívélyes egyetértésünknek ezzel nagyjából vége is), rajtam kívül mindenki más abban gondolkodik, hogy egy-két generációra tervezzünk valamit, aztán egy-két generáció múlva az akkoriak is tervezzenek egy-két generációra, vagy tegyék azt, amit akkor majd jónak látnak, abba mi már aligha szólhatunk bele. Én viszont azt gondolom, hogy egyszer és mindenkorra, az örökkévalóságot tekintve időhorizontnak, rendezzük a nyugdíjügyet, hogy egészen pontos legyek, annak hard core-ját, az öregségi nyugdíjat. Ami e köré épül - hozzátartozói ellátások (árvák, özvegyek), rokkant-ügy stb. -, azt hagyjuk meg a mindenkori politikusoknak és szakértőiknek, mert ott valóban van mozgástér és szórhatnak a nézetek, különbözhetnek értékek stb.
Kapcsolódó cikkünk2007.11.20 08:10 Hogyan tovább magyar nyugdíjrendszer? (Deutsch Antal) Talán nem érdektelen felhívnom a figyelmet arra, hogy a fenti nyugdíjszakmai felfogás - öregségi nyugdíj, minden egyéb köré épül - (még) nem általánosan elfogadott. Ennek történeti okai vannak. A nyugdíjkérdés keletkezésének idején, úgy másfélszáz évvel ezelőtt (de semmiképpen...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés
