Előfizetői tartalom

Lemaradtunk-e fontos dolgokról az elmúlt két napban? - Mi áll előttünk?

Portfolio
Amíg mi hétfőn és kedden pihentünk, nagyobb jelentőségű makroadatok nem láttak napvilágot sem régiónkban, sem a fejlett piacokon. Kiderült ugyanakkor az előrehozott lengyel választások eredménye (ellenzéki győzelem), illetve az euróbevezetés szempontjából lényeges szlovák 2006-os államháztartási hiánymutató (3.7% az eddigi 3.4% helyett a GDP arányában, azaz nem okoz nagyobb aggodalmat). Hétfőn délelőtt fokozottan negatív volt a hangulat a fejlett piacokon és régiónkban is, melynek nyomán a forint/euró árfolyam átmenetileg 253.50-ig emelkedett a londoni kereskedésben. Délutántól azonban a kedvező amerikai vállalati gyorsjelentések nyomán javuló hangulatban a török líra és lengyel zloty intenzív erősödése a forintot is magával húzta 251 közelébe. Tegnap már inkább pozitív volt a hangulat a fejlett piacokon.

Összességében nem következtek be a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon olyan mértékű mozgások a pénteki zárás óta egyik irányba sem, hogy azt mondhatnánk, a magyar eszközáraknak komolyabb lemaradást kellene behoznia egyik, vagy másik irányba ma délelőtt A következő három napon számos lényeges makroadat/jelentés lát napvilágot hazánkban, illetve a fejlett piacokon....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés