Előfizetői tartalom

Feléli nem várt eredményeit a kormány

Portfolio
Miközben büszkén hirdeti a kormány, hogy megfelelő ütemben (a tervekkel összhangban) halad az államháztartási hiány lefaragása, aközben egyre inkább látszik: ha következetes lenne a fiskális fegyelem, akkor a most tervezettnél jelentősen nagyobb lehetne a deficitcsökkenés mértéke az idén és 2008-ban is. A következő évre benyújtott költségvetés arról árulkodik, hogy a terven felüli államháztartási bevételeket teljes egészében elkölti a kormány. Ez a megoldás a másik két lehetséges kimenethez képest (adócsökkentés, illetve terven felüli deficitcsökkentés) közgazdasági szempontból a legkedvezőtlenebb. Az elemzők éppen ezért arra számítanak, hogy 2009-2010-ben az államháztartási hiány a bruttó hazai termék arányában újra felfelé veheti az irányt.

A kormány a tavalyi államháztartási hiánycél ügyében (kommunikációs) sikert tudott felmutatni (a 10.1%-os GDP-arányos tervet a 9.2%-os ténnyel jócskán alullőtte) és erre készül idén is: 6.8%-os, a konvergenciaprogramban szereplő terv helyett legfeljebb 6.4% lesz a hiány az uniós módszertan szerint. A probléma ugyanakkor az, hogy a szigorú fiskális gazdálkodás tavalyi tapasztalatainak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés