Előfizetői tartalom

Gyurcsány: jobban haladhatunk, mint eddig terveztük

Portfolio
Nem megalapozottak azok az elemzői vélemények, amelyek szerint a kormány 2008-as költségvetési tervei még teljesülhetnek, de a ciklus utolsó két évében már komoly kockázatok mutatkoznak - derül ki Gyurcsány Ferenc Napi Gazdaságnak adott interjújából. A miniszterelnök szerint a konvergenciaprogramban lefektetett pályánál csak jobban haladhatunk a költségvetési folyamatok szempontjából, emiatt mond most a korábbinál szűkebb, 2011-2013 közötti euróbevezetési időintervallumot. Gyurcsány a lapnak megerősítette hét végi jelzését, azaz ő kíván indulni 2010-ben a szocialista párt színeiben a miniszterelnöki posztért. Emellett jelezte: nem reális a választásokig a koalíción belüli tárcacsere (pl. egészségügyi). A kormányfő bejelentette, hogy részben a kormánytól független, háromfős szakértői testületet hoznak létre, amely a feketegazdaság elleni küzdelemből származó többletbevételek befolyása és elköltése felett őrködne.

Gyurcsány értékelése szerint az idei évi megszorító jellegű költségvetés után a 2008-as szigorú lesz, de megszorító jellege már nincs. Egy-két területen - gyermekszegénység, többgyermekes családok támogatása, kultúra, oktatás - bővítik a forrásokat. 2009-től nyílik jelzése szerint mozgástér bizonyos társadalmi programok támogatására. A kormányfő szerint azért...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés