Belgium, Svédország és Németország vezeti a munkaerőköltségekről összeállított minap megjelent európai listát, mely egyúttal a világranglista "élét" is jelenti. Az 50 ezer euró körüli éves foglalkoztatási költségek több mint négyszeresét jelentik a kelet-európai átlagnak, és közel tízszeres különbség mutatkozik a listavezető Belgium, és az Európai Unióban legalacsonyabb foglalkoztatottsági költséget mutató Lettország között. Hazánk az európai mezőny vége felé helyezkedik el az éves szinten közel 10 ezer eurós költségszinttel. Igencsak meglepő ugyanakkor, hogy a Mercer, a világ egyik legnagyobb humánerőforrás-gazdálkodással és kutatással foglalkozó intézete által publikált adatok szerint a kínai munkaerő éves összehasonlításban átlagosan 40%-kal drágább a magyarnál. Az adatok arra utalnak: nem véletlen az, hogy számos európai, illetve más kontinensbeli befektető egyre inkább a kelet-európai országok munkavállalóinak foglalkoztatásában gondolkodik.
A rangsorokról - Kína drágább Magyarországnál. A világ egyik legnagyobb humánerőforrás gazdálkodással és kutatással foglalkozó intézete, a Mercer a napokban jelentette meg tanulmányát az európai foglalkoztatottsági költségekről. Ez arra mutat rá, hogy tetemesek a foglalkoztatottsági költségkülönbségek az öreg kontinensen, melyek érdemben befolyásolhatják a befektetői...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés