Járai Zsigmond MNB elnök a HírTV-nek adott hétvégi interjújában leszögezte, hogy a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a mostani rendkívül kiélezett belpolitikai helyzetben egy eddig konszenzusos megoldáson alapuló rendszert szeretnének megváltoztatni a kormánypárti felek. Járai szerint nincs szakmai érveken alapuló indok arra, hogy miért kell a Monetáris Tanács tagjainak létszámát 9-ről 13-ra növelni. Az MNB elnöke szerint különösen aggályos, hogy a Jegybanktörvény mostani módosítása a nemzetközi összehasonlításban is megfelelő függetlenségről negatív irányú elmozdulást eredményez. Járai szerint nem okozna presztízsveszteséget, ha Mádl Ferenc ma aláírná a múlt héten elfogadott Jegybanktörvény módosítást. Az MNB elnöke szerint elképzelhető, hogy az elkövetkezendő időszakban nyilvánossá válnának a Monetáris Tanács üléseiről készítendő jegyzőkönyvek.
A Jegybanktörvénnyel kapcsolatos főbb pontok. Az általunk már többször részletesen bemutatott témakörben a Járai Zsigmond legfontosabb kijelentéseit csak röviden mutatjuk be: - Járai szerint a 13 fős Monetáris Tanáccsal (MT) a világ legnagyobb létszámú ilyen jellegű döntéshozó szerve jönne létre (bár elismerte, hogy ez az összehasonlítás a különböző országokban...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés