Estére visszagyengült a forint
Deviza

Estére visszagyengült a forint

Portfolio
A forint a dollárral és az euróval szemben is erősödött kedden, de délután korrigált és nagyjából a tegnap esti szint közelében mozog. A jegybank ma változatlanul, 6,5%-on hagyta az alapkamatot. Ezzel hatodik egymást követő alkalommal tartja változatlan szinten az irányadó rátát a jegybank, utoljára tavaly szeptemberben vágott. Később Varga Mihály, új jegybank-elnök tájékoztatóján kifejezetten szigorú monetáris politikát ígért, miután az inflációs kockázatok emelkedtek. Óvatos, türelmes megközelítés, és a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt Varga szerint.
Megosztás

399,4 körül

Kora este 399,4 körül áll az euró/forint kurzus. A forint árfolyama nagyjából ott búcsúzhat ma, ahol a napot kezdte.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megszólaltak az elemzők Varga Mihály első kamatdöntése után

Az MNB ma változatlanul, 6,5%-on tartotta a kamatot, miközben az új elnök, Varga Mihály tartósan magas kamatszintet vetített előre, mert az inflációs kilátások romlottak. Az MNB előrejelzése szerint az infláció idén magasabb lesz, mint korábban várták, miközben a gazdasági növekedés lassabb. Az elemzők úgy vélik, hogy az év vége felé talán csökkenhet a kamat, de a magas infláció miatt erre nincs garancia.

Megszólaltak az elemzők Varga Mihály első kamatdöntése után
Megosztás

Kicsit erősödött az euró a dollárral szemben

Az euró kis mértékben erősödött a dollárral szemben, a keresztárfolyam 1,08.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

367 forintnál jár a dollár

Jelenleg a dollár-forint-árfolyam 367 forint körül mozog. A hazai fizetőeszköz 0,3 egységgel erősödött a dollárral szemben a tegnap esti szinthez képest.

A napi maximum árfolyam 370,59 forint, míg a minimum 367,21 forint volt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

399 forint felett az euró

Az euró nap közben járt 397,4 forintnál is, de a hazai fizetőeszköz délután gyengülni kezdett.

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a mai kamatdöntő ülésén változatlanul 6,50%-on hagyta az alapkamatot. Ezzel immár hatodik alkalommal tartja változatlanul az irányadó rátát, miután legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre kamatcsökkentést.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

399 forint felé tart az euró

Korrigál a forint az euróval szemben, az árfolyam közelít a 399-hez, miközben kedden korábban már 377,4 forintnál is járt.

Varga Mihály jegybankelnök délutáni tájékoztatóján arról beszélt, hogy az inflációs pálya az idei évben a korábban vártnál magasabban alakul, a cél elérése későbbre tolódik.

Valószínű, hogy a forint kis gyengülése 14 órakor nem a jegybanki kamatdöntés miatt történt, hanem az euró ugyanekkor kezdődő - a dollárral szembeni - kis gyengülése miatt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Kőkemény üzenetet küldött Varga Mihály a piacoknak

Változatlanul, 6,5%-on hagyta az alapkamatot a mai kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.  Varga Mihály MNB-elnök tartja a sajtótájékoztatót, amelyet élőben tudósítunk.

Kőkemény üzenetet küldött Varga Mihály a piacoknak
Megosztás

398,5 körül az euró

Az euró-forint-árfolyam jelenleg 398,50, miközben a hazai fizetőeszköz 0,5 egységgel erősödött az euróval szemben.

A napi maximum 399,70, míg a minimum érték 397,37 volt.

A forint a jegybank döntését követően kezdett el korrigálni.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a mai kamatdöntő ülésén változatlanul 6,50%-on hagyta az alapkamatot. Ezzel immár hatodik alkalommal tartja változatlanul az irányadó rátát, miután legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre kamatcsökkentést.

Megosztás

368 forint felett jár a dollár

A dollár-forint-árfolyam jelenleg 368,20-n áll, ami azt jelenti, hogy a hazai fizetőeszköz 1,1 egységgel erősödött a tegnap esti szinthez képest. A mai kereskedés során eddig a legmagasabb árfolyam 370,59, míg a legalacsonyabb 367,21 volt.

A forintárfolyam az MNB kamatdöntését követően kezdett el korrigálni.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengülget a forint a kamatdöntés után

A jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot. A döntés után a forint kismértékben gyengülni kezdett az euróval szemben. 3 órakor kezdődik a Varga Mihály által tartott sajtótájékoztató, amire majd a forint is hevesen reagálhat.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megérkezett Varga Mihály első kamatdöntése!

Változatlanul, 6,5%-on hagyta az alapkamatot a mai kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Ezzel hatodik egymást követő alkalommal tartja változatlan szinten az irányadó rátát a jegybank, utoljára tavaly szeptemberben vágott. A várakozásoknak megfelelő döntésnél jóval izgalmasabb, ami hamarosan következik: Varga Mihály MNB-elnök tartja a sajtótájékoztatót, illetve megismerhetjük az új jegybanki vezetés alatt elkészült első inflációs és növekedési előrejelzést is.

Megérkezett Varga Mihály első kamatdöntése!
Megosztás

Megtáltosodott a forint

Az euró-forint-árfolyam jelenleg 397,60-n áll, miután a hazai fizetőeszköz 1,5 egységgel erősödött az euróval szemben. A napi csúcs eddig 399,70, míg a legalacsonyabb jegyzés 397,61 volt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár-forint-árfolyam jelenleg 367,30, miután a hazai fizetőeszköz 2 egységgel erősödött a tegnap esti szinthez képest. A napi csúcs eddig 370,59, míg a legalacsonyabb jegyzés 367,21 volt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

368 alatt a dollár

A dollár-forint-árfolyam jelenleg 368,16 forinton áll, miután a hazai fizetőeszköz 1,2 egységgel erősödött a dollárral szemben a tegnap esti szinthez képest.

A nap folyamán az árfolyam 370,59-es csúcsot ért el, míg a legalacsonyabb értéke 367,73 volt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erőt mutat a forint

Az euró-forint-árfolyam jelenleg 398,22-n áll, miután a hazai fizetőeszköz 0,8 egységgel erősödött az euróval szemben.

A nap folyamán az árfolyam 399,70-es szintig emelkedett, míg a legalacsonyabb értéke 397,94 volt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

399 forint környékén az euró

Még keresi az irányt a forint az euróval szemben, a 399-es szint közelében mozog az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben minimális, 0,4 egységnyi erősödésben van a forint, ez 369 körüli árfolyamot jelent.

Megosztás

Szűk sávban mozog a forint

Az euró-forint árfolyam jelenleg 399,15-ön áll. A forint 0,13 egységgel gyengült az euróval szemben.

A forint szűk sávban mozgott eddig: a napi maximum árfolyam 399,70, míg a napi minimum 398,50 volt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengül az euró a dollárral szemben

Az euró kis mértékben gyengül a dollárral szemben, a keresztárfolyam 1,078.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengül a forint

Az euró árfolyama 399 forint fölé kúszott, a dolláré pedig 370 fölé.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Gyengül a forint

Óvatos mozgások voltak hétfőn a devizapiacon, amely annak a kivárásnak tulajdonítható, hogy Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa először dönt a kamatról, amióta Varga Mihály átvette a jegybank vezetését. A kamatdöntés ma 14 órakor érkezik.

A piacot kedden német és amerikai makroadatok is mozgatják, de Donald Trump tegnapi, vámokkal kapcsolatos bejelentésének is lehet hatása a forintra. Az amerikai kormány várhatóan

mégsem vezet be ágazatspecifikus vámokat április 2-án,

amikor az új, kölcsönös vámintézkedések életbe lépnek.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ugyancsak fontosak az orosz-amerikai béketárgyalásokról szóló hírek, a delegációk Rijádban ültek tárgyalóasztalhoz. Egyes hírek szerint ezt Moszkva időhúzásra is használhatja.

A forint az euróval szemben kedden a 399-es szint alatt kezdett. A dollárhoz képest is enyhén erősödött és 369 forint környékén forog.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euró-dollár keresztárfolyam 1,08.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet