Leütötték a forintot és ott is maradt
Deviza

Leütötték a forintot és ott is maradt

Portfolio
A múlt hét második fele a forintgyengülésről szólt, ennek megfelelően magasan, a 404-es szintnél kezd hétfőn az euróval szembeni árfolyam. A dollár visszaerősödése a globális devizapiacon azt eredményezte, hogy reggelre új egyéves mélypontjára került a forint a zöldhasúval szemben.
Megosztás

Próbálkozik a forint

A dollár árfolyamában bekövetkezett fordulat (dollárgyengülés) nyomán a forintra nehezedő eladói nyomás is csökkent, ezért az árfolyam mérsékelten vissza tudott erősödni a 404,20-as szint környékére.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Mit mutatnak a technikai szintek?

Technikai elemző szemével nézve a kurzust azt mondhatjuk, hogy a tavaly augusztusi és idén márciusi lokális EUR/HUF tetőpontra húzott emelkedő trendvonal most 405,2-nél tart, és ez lehet rövid távon az első fontosabb ellenállás, amibe beleütközhet az árfolyam, azaz akár megálljt is parancsolhat a forint esési hullámának. Érdekes lesz ezért is figyelni a következő napokban az árfolyamot.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A zloty erősödik

A régiós devizák vegyesen teljesítenek reggel óta: a forinttal együtt a cseh korona is esik, a lengyel zloty viszont hajnal óta erősödik a közös európai deviza ellenében.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Esik tovább a forint

Az euróval szembeni jegyzések már a 405-ös szint közelében járnak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Leütötték a forintot, ott is maradt az árfolyam

A forint euróval szembeni árfolyama a hajnalban látott 404 alatti szintekről 404 fölé emelkedett hétfő 8 óra után.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az EUR/HUF kurzusa közel 2 éves csúcsán van még mindig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Bő egyéves mélypontján a forint

Pénteken késő este a Standard&Poor's hitelminősítő megerősítette a magyar államadósság kockázati besorolását, ezzel egy bizonytalansági faktorral kevesebb lett a forintpiacon. Igaz, ebből van még bőven, a héten például a harmadik negyedéves GDP-adat okozhat izgalmakat, miközben rohamosan közeleg az amerikai elnökválasztás időpontja.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár pénteken - egy napig tartó korrekció után - újra az erősödés felé vette az irányt, visszatérve az 1,08 alatti tartományba az euróval szemben.

Így a dollár-forint kurzusban ismét a felfelé volt az irány, olyannyira, hogy a ma reggel bő egyéves mélyponton találta a forintot.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
eximbank-gdp-növekedés-digitális-innováció-előrejelzés-digitalizáció