Ma sem kímélik a forintot: 402 az euró
Deviza

Ma sem kímélik a forintot: 402 az euró

Portfolio
A múlt hét második felében erősödni tudott a forint, rövid időre át is vitte a 400-at felülről az euróval szemben, ám végül visszatért a fontos szint fölé. Ezt a hetet is 400 felett kezdi a jegyzés az euróval szemben, délután már a 402-t is átvitte a jegyzést, a dollárral szemben pedig a 370-et. Az egész régióban gyengülést látunk az erősödő dollárra, a lengyel zloty is esik. A hét sok olyan esemény történik, ami jelentős mozgásokat hozhat a forint piacán.
Megosztás

Az MNB csak átmenetileg tudta megállítani a gyengülést

Virágnak sikerült a stabilitás felé terelnie a forintot múlt héten, de most a globális hangulattal együtt mozog

– mondta a Reutersnek egy meg nem nevezett budapesti kereskedő. A szakember hozzátette, hogy a holnapi kamatdöntést már beárazták, az nem fogja megmozgatni a forintot. Ám ha a jegybank megismétli, hogy ezen a szinten tartja a kamatokat a további üléseken, az stabilizálhatja a forintot ismét.

A jegybank alelnöke múlt héten konferenciánkon elmondta, hogy nem változnak a kamatok egy ideig, ennek hatására átmenetileg stabilizálódott az árfolyam. ma viszont ismét jelentős gyengülési hullám kezdődött.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az MNB is csak átmenetileg tudta megfogni

Ezzel a gyengüléssel a forint visszagyengült arra a szintre, ahol Virág Barnabás jegybankalelnök megszólalása előtt volt. Az MNB alelnöke múlt héten a Portfolio konferenciáján elmondta, hogy a kamatok változatlanok maradnak egy ideig, erre pedig erősödni kezdett a forint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Közben a dollár erőre kapcsolt, ez lökhette át a forintot a fontos szinten. A dollár az euróval szemben augusztus eleji csúcsra erősödött, ma 0,2%-kal lett erősebb a dollár az európai devizához képest. A dollárnak erőt ad Trump várható megválasztása, valamint az, hogy az amerikai kamatok a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak magasak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megvan a 402

Az imént 402 volt az euró, nem tartott sokáig, mire a forint bevette a szintet.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A dollár 370

Miközben az euróval szemben épp 402 környékén jár a forint, addig a dollárral szemben elérte a 370-es szintet az imént. Az euróval szemben 0,5%-os, a dollárral szemben 0,7%-os gyengülést látunk. A lengyel zloty is gyengül, de messze nem ennyire, tehát régiós hatás lehet, amely során a forintot ismét jobban megütik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Centikre a 402-től

A forint dél kötül tovább gyengült, mindjárt 402 az euró. Ma eddig fél százalékos leértékelődést látunk, kifejezetten rossz napja van a magyar devizának.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nyomás alá került a feltörekvő világ Trump lehetséges megválasztása miatt

A feltörekvő piaci devizák gyengültek hétfőn, miközben a dollár erősödött. A befektetők Donald Trump esetleges visszatérésére spekulálnak, ami hatással lehet a globális pénzpiacokra.

Nyomás alá került a feltörekvő világ Trump lehetséges megválasztása miatt
Megosztás

Tovább gyengül

A forint már 401,6-os szint környékén jár az euróval szemben, érezhető a leértékelődési nyomás a forinton. A dollárban eközben fordulat állt be, most épp nem gyengüöl az euróval szemben, úgyhogy nem egyedül a nemzetközi hangulat magyarázza a mai forintesést. A lengyel zloty is esik, ma 0,3%-kal gyengült, tehát az egész régiónk érintett a mai gyengülésben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Át is vitte a 401-et

Nem indul jól a hét a forint számára, a jegyzés már átvitte a 401-et az euróval szemben. Most egy euró 401 forint 20 fillérbe kerül, ez 0,3%-os leértékelődést jelent. Múlt hét második felében sikerült 400 alá erősödni átmenetileg. A dollárral szemben is gyengülést látunk ma, megérintette a 400-at az USDHUF.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Lassan 401

Tovább gyengült a forint, ahogy a dollár erősödik a nemzetközi bankközi kereskedésben. Az eurű most 20 fillérre van a 401-es szinttől, a dollárral szemben pedig 30 fillérre vagyunk a 370-tól.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengül

Máris távolabb került a forint a 400-tól, 60 fillérrel van most a szint felett. A dollár ma reggel is erősödik az euróval szemben, a forint a dollárral szemben már 0,3%-kal gyengült, 369 körül jár a jegyzés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már csak egy hajszállal van 400 fölött a forint

A forint az elmúlt néhány hétben 400 felett járt az euóval szemben, néhány napra a 402-t is megkóstolta. Múlt héten Virág Barnabás MNB-alelnök a Portfolio konferenciáján elmondta, hogy nem csak októberben maradhat változatlan a kamat, ezzel pedig erőt adott a forintnak. A magyar deviza átmenetileg 400 alá erősödött, ám végül visszatért a fontos szint fölé.

Ezt ahetet hajszállal 400 fölött kezdi a jegyzés.

Hétfő reggel 400 forint 10 fillérbe kerül az euró, ez egyelőre nem jelent elmozdulást a pénteki szinthez képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár ma reggel erősödik, ami jellemzően nem jelent jót a feltörekvő devizák számára. 1,085 felett a jegyzés az euróval szemben. Az Európai Központi Bank múlt héten egy héja vágást hajtott végre, ami némileg erősítette az eurót, ám ez a hatás nem tűnik tartósnak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben így értelemszerűen gyengül a forint. A magyar deviza 0,1%-kal értékelődött le ma reggel a dollárral szemben, egy dollár most 368 forint 60 fillért ér.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A héten is lesznek fontos események. A forint szempontjából meghatározó lesz a pénteki hitelminősítés, a Standard&Poor's mond ítéletet Magyarországról. Az MNB holnapi kamatdöntése is fontos lenne, ám a jegybank gyakorlatilag már előre bejelentette a lépést, így itt aligha látunk majd meglepetést. Ezen felül érdemes lesz nézni az európai beszerzésimenedzser-indexeket is, amelyek a nemzetközi hangulaton keresztül visszahathatnak a forintra is, ugyanis az ezurópai kilátások most izgatják a befektetőket.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

T. Rowe Price - kereskedés

Pénteken eladtam a MARA részvényeimet, és most égeti a zsebemet a pénz, be kellene fektetni és termelni egy kicsit még az idén. A november általában jó hónap Amerikában, ráadásul most itt a

Holdblog

Bepillantás a képzelt jövőbe

Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a jelenlegi trendek alapján nem sok jóra számíthatunk. A klímaváltozás ellen nem igazán teszünk, a műanyaghulladék beterít minket,... The post Bepillantás a k

Holdblog

Apám, a Bitcoint mivel magyarázod?

Vendégünk Szabó Dávid, témáink szerteágazók, szívünk vidám. Jó szórakozást! 0:45       A pénz erózió 13:10     A bitcoint mivel magyarázod, apám? 25:20     És mi van a tö

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy változás jön a rezsicsökkentésben, több százezer háztartást érint majd
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
árfolyam-bankjegy-befektetés-deviza-gazdaság-jegybank-készpénz-pénz-valuta-dollar