Megszólalt a kormány a 400 forintos euróról
Deviza

Megszólalt a kormány a 400 forintos euróról

Portfolio
A kormány álláspontja szerint a forint árfolyama a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozik, de a kormány a stabil árfolyamot tartja kívánatosnak – mondta Gulyás Gergely.
Milyen környezetben működhet és hogyan teljesíthet a magyar gazdaság a következő másfél évben? Ezt beszéljük meg szakértőkkel, döntéshozókkal a Budapest Economic Forumon!

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón megkapta a kérdést, hogy van-e a kormánynak bármilyen eszköze arra, hogy stabilizálja a forint árfolyamát.

A miniszter a kérdésre válaszul elmondta, hogy az árfolyam és a kamat a jegybank ügye, ráadásul most egyértelmű, hogy külgazdasági okai vannak a forint gyengülésének. Gulyás elmondása szerint most épp a közel-keleti háború váltotta ki a forint gyengülését.

A kormánynak Gulyás elmondása szerint nincs árfolyamcélja, ám annak nem örül, ha túl nagy a volatilitása a forintárfolyamnak, a gazdaság számára ugyanis a stabil árfolyam a kedvező.

A forint napok óta gyengül, tegnap átvitte a 400-at az euróval szemben, ezzel másfél éves mélypotra gyengülve, ma pedig tovább folytatja a gyengülést, már a 402-t is átvitte az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Való igaz, hogy a gyengülést külső okok eredményezték: a Fed múlt heti kommentárjai a kamatcsökkentésről – miszerint a lazítás nem lesz gyors – már eleve rontottak a hangulaton, ám a közel-keleti háború e heti eszkalációja okozott igazán nagy hangulatromlást, ami látványosan betett a forintnak.

Ám az is látszik, hogy a forint ezúttal is sokkal jobban megszenvedi a nemzetközi hangulatromlást, mint a többi régiós deviza,

az euróhoz mérve szintén gyengülő lengyel zlotyval szemben például történelmi mélypontra esett a jegyzés tegnap. Ennek oka, hogy a gazdaság alapvető mutatói nem úgy javulnak, ahogy a kormány és az elemzői konszenzus előrejelezte (lassabb növekedés, rosszabb beruházási és fogyasztási adatok, felboruló költségvetés), ráadásul a piac egyre inkább az EU-s források elvesztésével számol, és már a magyar kamatszint sem annyira vonzó, mint néhány hónappal ezelőtt. A lengyel jegybank eközben halogatta a kamatcsökkentéseket.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ezzel szemben Lengyelország kockázati megítélése javult, a beérkező EU-s források jelentősen javították a Lengyelországról alkotott befektetői képet, mindezek együttese miatt tehát a piaci aggodalmak közepette a lengyel zloty jóval ellenállóbb, mint a forint.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
forint euró