Ütik a forintot, már 399 felett járt az euró árfolyama
Deviza

Ütik a forintot, már 399 felett járt az euró árfolyama

Portfolio
Folytatódik a forint gyengülése, a mai napon már 399-et is átvitte, és centikre van a kéthavi mélypont. A forint gyengülését nemzetközi tényezők okozzák, a lengyel zloty is gyengül. A globális hangulatváltozás tegnap látszott igazán, amikor Irán támadást indított Izrael ellen.

A forint árfolyamának alakulása fontos témája lesz a Portfolio makrogazdasági konferenciájának, amelyre itt tudsz jelentkezni.
Megosztás

Nincs megállás, itt a 400 forintos euró?

Idén negyedik alkalommal próbálja áttörni a forint a bűvös 400-as szintet. Vajon most is visszatud fordulni innen a forint, vagy elkerülhetetlen a kritikus szint áttörése és innen már csak gyengülni tud a magyar fizetőeszköz?

Nincs megállás, itt a 400 forintos euró?
Megosztás

Egyelőre lenyugodtak a kedélyek

A kéthavi mélypont közelében volt egy fordulat, 399 alá erősödött a forint az euróval szemben, de napon belül így is gyengül. Jellemző, hogy fontos szintekről van némi lefordulás, tehát egyáltalán nem beszélhetünk még arról, hogy vége a forintra helyeződő nyomásnak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Egyre közelebb a 400

A forint ma is jelentősen gyengül, már a 399-et is átvitte, már egy egységen belül vagyunk a 400-tól. Nagyon közel a két hónappal ezelőtti szint, legutoljára augusztus elején volt ennyire gyenge a forint. Ha még 10 fillért gyengül az euróval szemben, akkor már márciusi mélyponton lesz.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Lassan 399

A mai nap is a gyengülésről szól, lassan 399 a forint, már csak fillérekre van ettől. Ma a dollár is gyengül, 0,1%-os dollárgyengülést látunk, és ahogy megszokhattuk, a nemzetközi hangulatváltozással a lengyel zlotyi is veszít értékéből, ma hasonló mértékben, mint a forint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Még tovább gyengül

Már 398,7-nél jár a jegyzés, jelentős gyengülést látunk ma reggel a forintban, 0,2%-kal értékelődött le ma a magyar deviza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

398,5

Beindult a gyengülés, már 398,5-9s szinten jár a forint az euróval szemben, ma eddig 0,1%-ot gyengült. Ezzel újabb kéthavi mélypontra gyengült a forint, legközelebb augusztus elején volt ilyen gyenge a forint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Átvitte a 398-at

Kisebb gyengülésbe kezdett ma a forint, a jegyzés az euróval szemben átvitte a 398-at. Jelenleg 10 fillérrel jár a szint felett a jegyzés. A dollár stagnál az euróval szemben, egyelőre nyugalom látszik a devizapiacon.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A geopolitikai konlfiktust megérezheti a forint is

Az iráni rakétatámadás első hírére esni kezdtek tegnap a piacok, az amerikai tőzsdék 1-1,5%-is mínuszban zártak tegnap, a globális hangulat elromlott. Ma reggel dollárerősödést látunk, ami ilyenkor megszokott, a kockázati étvágy csökkenése jelelmzően az amerikai deviza iránti kereslet megugrásával vezet. A dollár már az iráni hírek előtt is erősödött, az amerikai jegybank ugyanis jelezte hétfőn, hogy annyira azért nem fog sietni a kamatcsökkentésekkel. A dollár ma reggel folytatja az erősödést.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forintnak tegnap sem tett jót a dollárerő, az euróval szemben 398 fölé emelkedett a jegyzés, kilépve ezzel a sokáig meghatározó 392-397 közti sávból. Ma reggel egyelőre nem látunk mozgást, 397 forint 90 fillér az euró, ám ha a Közel-keletről riasztó hírek érkeznek, az további ronthatja a hangulatot, és még az sem vehető biztosra, hogy a tegnapi iráni hírek hatása már teljesen látszik a forinton, hiszen az az európai (benne a magyar) kereskedési nap lezárása után történt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben látványosabb a gyengülés, 360 környékén jár a jegyzés, egyelőre nem vitte át a kerek szintet, tegnap ez már rövid időre megvolt. Ha ma folytatódik a dollár erősödése, akkor csak idő kérdése, hogy mikor lesz ismét 360 forint a dollár. Néhány napja még a 350-et ostromolta a jegyzés felülről.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az, hogy a forintgyengülés a nemzetközi hangulatváltozás eredménye, látszik a többi devizapár mozgásán is. A lengyel zloty például szintén veszített értékéből tegnap.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A közel-keleti hírek mellett a makrogazdasági fejleményekre is figyelni kell ma, ugyanis ékreznek a fontos munkaerőpiaci adatok az Egyesült Államokból. Ezúttal az ADP munkaerőpiaci mutatóját közlik, a legfontosabb munkapiaci adató pénteken érkezik. Mivel a Fed a szigorítása után már aggódik a munkapiaci fejlemények miatt, a makroadatok közül ez lett most a legfontosabb.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
mnb190911