Megütötték a forintot, közel az egyhavi mélypont
Deviza

Megütötték a forintot, közel az egyhavi mélypont

Portfolio
A reggeli kis erősödés után hétfőn délelőtt esni kezdett a forint, kora délután már csaknem egyhavi mélypontra bukott az euróval szemben 396-nál, a dollárral szemben 358,5-nél. A múlt pénteki átfogó amerikai munkaerőpiaci adat jókora piaci hangulatrontó hatással járt, a dollár erőre kapott, és ennek, illetve magyar fejleményeknek is szerepe lehet a forint hétfői esésében. Egyrészt hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök erős utalást tett arra, hogy ki lehet a jegybankelnök jövő tavasztól, illetve az összevont nemzetgazdasági és pénzügyi tárca élén, másrészt hétfőn minden idők legnagyobb augusztusi államháztartási hiány adata jelent meg. Holnap a magyar inflációs adatra, szerdán az amerikai inflációs adatra, csütörtökön az EKB kamatdöntésére figyelnek majd elsősorban a befektetők.
Megosztás

Megütötték a forintot, közel az egyhavi mélypont

A hétfő kora délutáni kereskedésben tovább esett a forint, és mind az euróval, mind a dollárral szemben csaknem egyhavi mélypontra bukott rendre 396-nál, illetve 358,5 körül. A dollár továbbra is kitartóan erős, az euró/dollár 1,1040-ig ereszkedett, emellett a magyar deficitadat, illetve a gazdaságpolitika csúcs posztjain tavasztól várható változások együtt járulhattak hozzá a hétfői forintmozgáshoz. Érdemes közben azt is megjegyezni, hogy a Pénzügyminisztérium fogadkozása szerint ha szükséges, akkor további kiigazító lépéseket tesz az idei deficitcél betartása érdekében, ami kezdetben kicsit még erősíthette a forintot 395-ről 394,5 körülig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az ausztrál dollár is gyengélkedik

A reggeli csalódást keltő kínai termelői árindex hatására az ausztrál dollár ma sokat gyengült a dollárral szemben. Egyelőre a kínai gazdaság nem talál magára, sőt a várakozások szerint az augusztusi export adat is csalódást keltő lehet majd. Mivel Ausztrália egyik legnagyobb exportpartnere Kína, emiatt érthető a deviza gyengélkedése.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Lassan egy hetes mélyponton az euró a dollárral szemben

A mai nap már a japán jen több, mint 1%-ot erősödött a dollárral szemben, mégsem beszélhetünk általános dollárgyengülésről, hiszen az euró 0,4%-ot gyengült a dollárral szemben.

Ebben szerepe lehet az elmúlt hét kedvezőtlen piaci hangulatának is, de a közelgő EKB kamatdöntő ülés lehet az, ami igazán meghatározó lehet.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 358-nál a dollár

A forint már 358 körül jár a dollárhoz képest, ami 0,6 százalékos gyengülést jelent napon belül. Ezzel már a magyar deviza az augusztus 19. óta nem látott mélységben van.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A jen húzza a piacot

A dollár hétfőn némileg erősödött, míg a jen elveszítette múlt heti erősödésének egy részét, mivel a befektetők az amerikai inflációs adatokra várnak, amelyekből következtetéseket lehet levonni a Federal Reserve későbbi kamatcsökkentésére vonatkozóan. A pénteki amerikai foglalkoztatási adatok nem tették egyértelművé, hogy milyen kamatdöntés felé léphet el a Fed.

A jen, amely a múlt héten 2,73%-kal emelkedett, némi nyereséget leadott, és 0,44%-kal 142,92 dollárra esett.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A jen carry további kiesése miatt gyengül a forint is, amely most már 357,25 környékén mozog a dollárhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

395-nél megfogták a forintot

Ha a forint nem is intenzív, de folyamatos hétfői gyengülése végül 395-nél állt meg: egy rövid felszúrás után 394,75 környékéig jött vissza az euróhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az euróhoz képest is leszakadóban

A forint fél 10-kor már az euróhoz képest is enyhe, 0,1 százalékos gyengülésbe van és 394,75 környékén mozog a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Folytatódik a gyengülés

Reggel 9-ig a forint a dollárhoz képest már 356,4 közelébe gyengült.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Olyan rossz az európai helyzet, hogy váratlan lépésre kényszerül az EKB

Az európai inflációs adatok már kedvezők, de a lakossági fogyasztás jelentősen visszaesett, a német gazdaság szenvedése miatt pedig nő a nyomás az Európai Központi Bankon, hogy a beárazott szeptemberi és decemberi vágások mellett egy külön kamatcsökkentést is végrehajtson.

Olyan rossz az európai helyzet, hogy váratlan lépésre kényszerül az EKB
Megosztás

Gyengülés után bizonytalan nap vár a forintra

Hétfőn Magyarországról egy fontosabb adat érkezik, az augusztus államháztartási hiányról szóló előzetes tájékoztató a Pénzügyminisztériumtól. A héten viszont két fontosabb közlésre is figyelünk: kedden a KSH közzéteszi az augusztusi inflációs adatokat, valamint szerdán az Európai Központi Bank ismerteti kamatdöntését.

Valamint még az hozhat mozgásokat a forintnál, hogy a piacok hogyan értékelik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén ismertette, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszterek közül kerül ki jövő márciusban Matolcsy György utódja a Magyar Nemzeti Bank élén. A kormányfő szavai alapján talán utóbbi lehet esélyes a posztra, és kérdés, hogy ez mennyire erősíti vagy gyengíti a magyar monetáris politikába vetett bizalmat.

A múlt héten a forint gyengült az euróhoz képest: a valutával szemben 394,5-ig húzták el péntek estig, most a nyitásnál valamivel ez alatt, 394,2 környékén mozog a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár esetében már gyengüléssel kezdi a napot a magyar valuta: 356 felett a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Megosztás

A kínai gazdaság utolsó pillére is inogni kezdett

A kínai export növekedési üteme várhatóan lassul augusztusban, ami a globális kereslet csökkenésére és a kereskedelmi korlátozások növekvő hatására utal. A Reuters által megkérdezett közgazdászok előrejelzése szerint a külföldre irányuló szállítások értéke 6,5%-kal nőhet az előző év azonos időszakához képest, ami elmarad a júliusi 7,0%-os ütemtől.

A kínai gazdaság utolsó pillére is inogni kezdett
Megosztás

Fontos események sora jön, a befektetőknek résen kell lenniük

A héten elsősorban az amerikai inflációs adat érdekli a befektetőket, de jön a hazai inflációs adat is. Emellett most először ül le vitázni Kamala Harris és Donald Trump amerikai elnökjelöltek, a vita alakulása átrajzolhatja a piaci várakozásokat. Ha ez nem lenne elég, lesz még az EKB-kamatdöntés is, mozgalmas hetünk lesz tehát.

Fontos események sora jön, a befektetőknek résen kell lenniük
Megosztás

Az infláció gonosz ikertestvére fenyegeti Kínát

Kínában augusztusban tovább csökkentek az ipari termelői árak, ami fokozza az aggodalmakat a deflációs hatások elmélyülése miatt a világ második legnagyobb gazdaságában.

Az infláció gonosz ikertestvére fenyegeti Kínát

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Ez történt a héten 09.08

Rossz hetet zártak a tőzsdék, az egyik kiváltó ok az Nvidia esetleges trösztellenes feldarabolásáról szóló hír volt, a másik a gyenge amerikai munkaügyi adatok, amik nem is voltak annyira gye

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
Forint papírpénz és érme