Egyhavi mélyponton a forint az euróhoz képest
Deviza

Egyhavi mélyponton a forint az euróhoz képest

Portfolio
A reggeli kis erősödés után hétfőn délelőtt esni kezdett a forint, kora délután már csaknem egyhavi mélypontra bukott az euróval szemben 396-nál, a dollárral szemben 358,5-nél. A múlt pénteki átfogó amerikai munkaerőpiaci adat jókora piaci hangulatrontó hatással járt, a dollár erőre kapott, és ennek, illetve magyar fejleményeknek is szerepe lehet a forint hétfői esésében. Egyrészt hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök erős utalást tett arra, hogy ki lehet a jegybankelnök jövő tavasztól, illetve az összevont nemzetgazdasági és pénzügyi tárca élén, másrészt hétfőn minden idők legnagyobb augusztusi államháztartási hiány adata jelent meg. Holnap a magyar inflációs adatra, szerdán az amerikai inflációs adatra, csütörtökön az EKB kamatdöntésére figyelnek majd elsősorban a befektetők.
Megosztás

Már 397 fölött

Délután 5 óra után pár perccel már a 397-es szintet is átlépte az EUR/HUF kurzusa. Jelenleg a 397,2-es szint közelében mozog a jegyzés, ami több mint 1 hónapos csúcsot jelent az euró-forint esetében.

eurhuf397
Megosztás

Az euró 397 közelében

A késő délutáni órákban az euróhoz képest is egyre nagyobb gyengülésben van a forint. A váltás már 396,8 fölé szúrt fel.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A legfontosabb makrogazdasági folyamatokról, a magyar gazdaság és a forint kilátásairól részletesen szó lesz szakmai konferenciánkon!
Megosztás

A dollár már közel a 359,5-höz

A dollártól továbbra is leszakad a forint, már 359,5 közelében jár a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Tovább gyengül a forint

Az euróhoz képest is gyengült a forint a délutáni órákban, már 396 felett jár a váltás, ami közel egyhavi mélypontot jelent. A többi keresztárfolyam és a nemzetközi makrokörkép alapján a mai gyengülés okai hazai eredetűek lehetnek, leginkább a rossz államháztartási beszámoló okozhatja a veszteségeket. Emellett a folyamatosan érkező gazdaság- (és ezzel infláció-) élénkítő hírek is hathatnak az árfolyamra. A kormányátalakítási és jegybankelnök-utódlási spekulációk szintén bizonytalanságot okozhatnak a befektetőkben, ami óvatosabbá teheti őket.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár szemben pedig egészen 359-ig csúszott, ami több mint kéthetes mélypont.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Oldalazik a forint

A dollárhoz képest a gyengülés megállt, és 358,5 körül mozog az árfolyam, ami így is jelentős, 0,8 százalékos napon belüli veszteséget jelent.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euró esetében 396 fogta meg a gyengülést.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Újra erősödni kezdett a japán jen

Az elmúlt egy órában majdnem 0,5%-ot erősödött a japán jen az amerikai dollárral szemben. Érdekes lesz figyelni, hogy ez vajon a piaci hangulat elromlásának az újabb jele lesz-e.

Az amerikai kötvényhozamok csökkenésével az elmúlt két hónapban elkezdett leépülni a japán jen carry trade. Azóta megfigyelhető jelenség, hogy amikor a jen erősödni kezd, az mostanában nem jó a befektetői hangulatnak.

Miután a forint 396 környékén táncol, ezért a jen erősödési hulláma érdekes adalék lehet a feltörekvőpiaci devizák további viselkedése szempontjából is.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megütötték a forintot, közel az egyhavi mélypont

A hétfő kora délutáni kereskedésben tovább esett a forint, és mind az euróval, mind a dollárral szemben csaknem egyhavi mélypontra bukott rendre 396-nál, illetve 358,5 körül. A dollár továbbra is kitartóan erős, az euró/dollár 1,1040-ig ereszkedett, emellett a magyar deficitadat, illetve a gazdaságpolitika csúcs posztjain tavasztól várható változások együtt járulhattak hozzá a hétfői forintmozgáshoz. Érdemes közben azt is megjegyezni, hogy a Pénzügyminisztérium fogadkozása szerint ha szükséges, akkor további kiigazító lépéseket tesz az idei deficitcél betartása érdekében, ami kezdetben kicsit még erősíthette a forintot 395-ről 394,5 körülig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az ausztrál dollár is gyengélkedik

A reggeli csalódást keltő kínai termelői árindex hatására az ausztrál dollár ma sokat gyengült a dollárral szemben. Egyelőre a kínai gazdaság nem talál magára, sőt a várakozások szerint az augusztusi export adat is csalódást keltő lehet majd. Mivel Ausztrália egyik legnagyobb exportpartnere Kína, emiatt érthető a deviza gyengélkedése.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Lassan egy hetes mélyponton az euró a dollárral szemben

A mai nap már a japán jen több, mint 1%-ot erősödött a dollárral szemben, mégsem beszélhetünk általános dollárgyengülésről, hiszen az euró 0,4%-ot gyengült a dollárral szemben.

Ebben szerepe lehet az elmúlt hét kedvezőtlen piaci hangulatának is, de a közelgő EKB kamatdöntő ülés lehet az, ami igazán meghatározó lehet.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 358-nál a dollár

A forint már 358 körül jár a dollárhoz képest, ami 0,6 százalékos gyengülést jelent napon belül. Ezzel már a magyar deviza az augusztus 19. óta nem látott mélységben van.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A jen húzza a piacot

A dollár hétfőn némileg erősödött, míg a jen elveszítette múlt heti erősödésének egy részét, mivel a befektetők az amerikai inflációs adatokra várnak, amelyekből következtetéseket lehet levonni a Federal Reserve későbbi kamatcsökkentésére vonatkozóan. A pénteki amerikai foglalkoztatási adatok nem tették egyértelművé, hogy milyen kamatdöntés felé léphet el a Fed.

A jen, amely a múlt héten 2,73%-kal emelkedett, némi nyereséget leadott, és 0,44%-kal 142,92 dollárra esett.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A jen carry további kiesése miatt gyengül a forint is, amely most már 357,25 környékén mozog a dollárhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

395-nél megfogták a forintot

Ha a forint nem is intenzív, de folyamatos hétfői gyengülése végül 395-nél állt meg: egy rövid felszúrás után 394,75 környékéig jött vissza az euróhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az euróhoz képest is leszakadóban

A forint fél 10-kor már az euróhoz képest is enyhe, 0,1 százalékos gyengülésbe van és 394,75 környékén mozog a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Folytatódik a gyengülés

Reggel 9-ig a forint a dollárhoz képest már 356,4 közelébe gyengült.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Olyan rossz az európai helyzet, hogy váratlan lépésre kényszerül az EKB

Az európai inflációs adatok már kedvezők, de a lakossági fogyasztás jelentősen visszaesett, a német gazdaság szenvedése miatt pedig nő a nyomás az Európai Központi Bankon, hogy a beárazott szeptemberi és decemberi vágások mellett egy külön kamatcsökkentést is végrehajtson.

Olyan rossz az európai helyzet, hogy váratlan lépésre kényszerül az EKB
Megosztás

Gyengülés után bizonytalan nap vár a forintra

Hétfőn Magyarországról egy fontosabb adat érkezik, az augusztus államháztartási hiányról szóló előzetes tájékoztató a Pénzügyminisztériumtól. A héten viszont két fontosabb közlésre is figyelünk: kedden a KSH közzéteszi az augusztusi inflációs adatokat, valamint szerdán az Európai Központi Bank ismerteti kamatdöntését.

Valamint még az hozhat mozgásokat a forintnál, hogy a piacok hogyan értékelik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén ismertette, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszterek közül kerül ki jövő márciusban Matolcsy György utódja a Magyar Nemzeti Bank élén. A kormányfő szavai alapján talán utóbbi lehet esélyes a posztra, és kérdés, hogy ez mennyire erősíti vagy gyengíti a magyar monetáris politikába vetett bizalmat.

A múlt héten a forint gyengült az euróhoz képest: a valutával szemben 394,5-ig húzták el péntek estig, most a nyitásnál valamivel ez alatt, 394,2 környékén mozog a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár esetében már gyengüléssel kezdi a napot a magyar valuta: 356 felett a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Megosztás

A kínai gazdaság utolsó pillére is inogni kezdett

A kínai export növekedési üteme várhatóan lassul augusztusban, ami a globális kereslet csökkenésére és a kereskedelmi korlátozások növekvő hatására utal. A Reuters által megkérdezett közgazdászok előrejelzése szerint a külföldre irányuló szállítások értéke 6,5%-kal nőhet az előző év azonos időszakához képest, ami elmarad a júliusi 7,0%-os ütemtől.

A kínai gazdaság utolsó pillére is inogni kezdett
Megosztás

Fontos események sora jön, a befektetőknek résen kell lenniük

A héten elsősorban az amerikai inflációs adat érdekli a befektetőket, de jön a hazai inflációs adat is. Emellett most először ül le vitázni Kamala Harris és Donald Trump amerikai elnökjelöltek, a vita alakulása átrajzolhatja a piaci várakozásokat. Ha ez nem lenne elég, lesz még az EKB-kamatdöntés is, mozgalmas hetünk lesz tehát.

Fontos események sora jön, a befektetőknek résen kell lenniük
Megosztás

Az infláció gonosz ikertestvére fenyegeti Kínát

Kínában augusztusban tovább csökkentek az ipari termelői árak, ami fokozza az aggodalmakat a deflációs hatások elmélyülése miatt a világ második legnagyobb gazdaságában.

Az infláció gonosz ikertestvére fenyegeti Kínát

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Forint papírpénz és érme