Kisebb visszagyengülés
Az EUR/HUF jegyzése a 391,57-es szintig gyengült vissza hétfő este, miközben már napközben a 390-es tartományban is mozgott a kurzus. Az esti órákban hasonló mozgásokat láthattunk az USD/HUF esetében is: a pénteki záróérték közelében, 359,28-as szinten áll a kurzus az amerikai zárást követően.
Fontos szintről pattant vissza a forint
Hétfő délután már a 391-es szint alatt is mozgott az euró-forint árfolyama, ezt követően az esti órákban kissé alábbhagyott a forinterősödés, jelenleg pedig már ismét 391 felett van az EUR/HUF kurzusa.
A jelenlegi szinteken a 394,4-nél lévő 50 napos mozgóátlagra érdemes most leginkább figyelni.
391 alatt
Tovább erősödik a forint, határozottan jó napja van eddig, már 391 alatt a jegyzés, 0,3%-os az erősödés. A dollárral szemben még komolyabb erősödést látunk, ahogy a dollár ma gyengül. Egy dollár most 358 forint 20 fillérbe kerül.
Erősödik
Tovább erősödött a forint, már 391 az euró, 0,2%-os erősödésben van a forint ma. Jó napja van a magyar devizának, a nemzetközi hangulat is támogatja.
Nem reagálta túl Virág Barnabás szavait a forint
A jegybankelnök egy mai eseményen elmondta, hogy akár júliusban is kamatot vághat az MNB, és idén 2-3 kamatcsökkentés is lehet, ám ez nem hatotta meg a forintot (lehet, hogy azért, mert Virág szerint épp a paici várakozások teljesülhetnek a kamatokra vonatkozóan). Most egy euró 391 forint 60 fillért ér, 0,1%-ot erősödve péntekhez képest.
Virág Barnabás: a júliusi kamatvágás nyitott kérdés
Az infláció csökkenése ellenére idején sem dőlhetünk hátra, nem lehet túl korán győzelmet hirdetnünk az infláció felett – jelentette ki Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős alelnöke, aki egyben elmondta: a júliusi kamatvágás nyitott kérdés, és idén akár 2-3 25 bázispontos kamatcsökkentés is jöhet.
Egyelőre kifulladt az erősödés
391 forint 80 fillér most az euró, ez nagyjából a pénteki szintnek felel meg. Láttunk már ma ennél erősebb forintot is, de alapvetően ellenálló a magyar deviza, amely másfél hónapja trendszerűen erősödik.
Az euró húzza magával a forintot
Az euró tovább tudott erősödni a dollárhoz képest, 1,0915-nél jár most az árfolyam, miután folytatódik az amerikai gyengülése, ahogy a piac egyre biztosabban árazza, hogy szeptemberig a Federal Reserve megkezdheti a kamatcsökkentést. Nagy a tér az euró előtt az erősödésre, a De Marks mutató alapján a mostani szint fontos ellenállás lehet, ami felett akár 1,0965-ig nyílig meg a közös európai valuta számára.
A forintot is húzza magával az erősödő euró, így már 391,5 jár a váltás. A 200 napos mozgóátlag jelöli ki a következő valódi ellenállást, így egészen 387,75-ig erősödhet a magyar valuta.
391 környékén
Jelnetősen erősödik a forint, már 391 környékén jár a jegyzés az euróval szemben, 0,2%-os az erősödés – piacnyitás előtt még 0,3%-os gyengülésben volt a magyar deviza.
Erősödik
Éles fordulattal erősödésbe csapott át a forint, 392 alatt a jegyzés az euróval szemben. Eseménydús volt a hétvége, miközben a forgalom alacsony (ez látszik a részvénypiacokon egyelőre), akár nagyobb mozgások is lehetnek emiatt.
Jön vissza a forint
Újra 393 alatt a forint az euróval szemben, a reggeli gyengülési hullám nagy részét visszahozta, most 392 forint 40 fillérbe kerül az euró, ez már csak 0,1%-os gyengülést jelent. A dollár már csak 0,1%-os erősödésben az euróval szemben, ennek hatására jöhetett vissza a forint is, 1,09 alatt az EURUSD. A dollár 360 forint 30 fillérbe kerül most.
Továbbra is 393 felett a forint
Egyelőre nem tud visszaerősödni a forint, amiben nagy szerepe van a hétvégi Donald Trump elnökjelölt elleni merényletnek is. A várható forintpiaci hatásokról itt írtunk részletesen.
Máris gyengül
Gyengülésbe kezdett a forint az euróval szemben, 0,3%-ot gyengülve már 393 felett a jegyzés. Nagyot ütöttek rajta, de egyelőre nincs dráma. A nemzetközi hangulattal együtt változik a jegyzés, a dollár erősödésbe kapcsolt az euróval szemben.
Merre indul a forint a héten?
Már bő másfél hónapja nem lépett ki a forint a 390-400-as sávból az euróval szemben, amelynek jobbára a közepén tanyázik a jegyzés, az egyes események, adatközlések csak átmeneti kilengéseket hoztak. A sávon belül van egyfajta hosszabb trend, tehát fokozatosan közelíti a forint a 390-et, kérdéses, hogy ezt át tudja-e majd vinni. Ma reggel 392 forint 40 fillér az euró, ez minimális gyengülést jelent.
A dollár június vége óta gyengül, a jegyzés eltávolodott az 1,08-tól az euróval szemben és már az 1,09 környékén van. Ma reggel kis dollárerősödést látunk, kicsivel 1,09 alatt jár a jegyzés. A forint így a dollárral szemben gyengül, 360 forint 10 fillérbe kerül ma egy dollár.
A héten több fontosabb esemény is lesz, amelyek megmozgathatják a piacokat. Közzéteszik például az amerikai kiskereskedelem számait, de a legfontosabb esemény az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntése lesz.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ