Portfolio signature

Próbálkoznak a forint támadói, de jelen pillanatban semmi esélyük

A devizapiaci pozícionáltságból arra lehet következtetni, hogy időnként próbálkoznak a magyar deviza ellen pozíciókat felvenni a befektetők, azonban a jelenlegi kamatszintek mellett továbbra is öngyilkosság ezeket hosszú ideig fenntartani. Az igazán érdekes majd az lehet, hogyan reagál a forint az esetleges kamatcsökkentésre, bár az MNB legutóbbi kommunikációja alapján az továbbra sincs a küszöbön.

Nagyot megy idén a forint

Legutóbbi cikkünkben február közepén már rámutattunk, hogy eddig a forint 2023 egyik legjobban teljesítő devizája. Az euróval szemben bő két hónap alatt 5,2 százalékkal erősödött a magyar fizetőeszköz, míg a dollárral szemben 4,6 százalékos volt a javulás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ezzel a régióban magasan vezet a forint, hiszen a lengyel zloty január eleje óta 0,4 százalékkal gyengült, míg a cseh korona 2,35%-os erősödésben van, míg a román lej fél százalékot javított. Ezzel a lengyel devizával szemben szinte teljesen ledolgozta korábbi lemaradását a forint, az utóbbi egy évben már csak 1,5 százalékos a gyengülése.

hufrelatív230306
Régiós devizák teljesítménye az euróval szemben az év eleje óta.

A forint tavaly októberben táltosodott meg, aminek két fő oka van:

Tényleg sikerült elijeszteni a támadókat?

  • Még mindig nagy menetelésben a forint
  • "Öngyilkosság" most shortolni
  • Mi lesz, ha jön a kamatcsökkentés?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés