Előfizetői tartalom

Történelmi mélypont közelébe esett péntek éjjelre a forint, 10%-nál a 10 éves magyar hozam

Portfolio
Bár lassult az amerikai gazdaság munkahely-teremtési képessége, de még mindig érdemi bővülés van és így a Fed még mindig messze lehet attól, hogy leálljon a kamatemelésekkel, így emiatt az átfogó pénteki amerikai munkaerőpiaci adatokra ugrással reagált a dollár, a részvénypiacokon pedig eladói hullám indult. Ez pedig ismét nem tett jót a feltörekvő piaci devizák között a forintnak, így azt megütötték, és péntek estére sem tudott ebből érdemben talpra állni, így mind az euróval, mind a dollárral szemben a minap megjárt történelmi mélypontja közvetlen közelébe jutott. Közben a magyar határidős kamatpiacon és így az állampapírok másodpiacán is folytatódott a kamat-, illetve hozamemelkedési hullám, a piac egyre magasabb kamat-, illetve hozamkörnyezetet áraz Magyarországon az inflációs pálya emelkedésével párhuzamosan, noha közben az európai tőzsdei gázárak lényegében lefeleződtek másfél hónap alatt, és a héten az is kiderült, hogy az orosz-magyar gázszerződésre sikerült gázár plafont húzni a most következő télre.

2022. október 07. 22:18 Megosztás örténelmi mélypont közelébe esett péntek éjjelre a forint Csúnya lett az amerikai részvénypiacok nap végi teljesítménye, az S&P 3%-kal, a Nasdaq 4%-kal esett, a dollár pedig erős szinten fejezte be a hetet az euróval...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés