Előfizetői tartalom

Csak a nélkülözhető pénzből vegyünk lakossági eurókötvényt!

A 3 éves futamidő alatt bármikor értékesíthető lesz a közelmúltban forgalmazni kezdett euróalapú lakossági államkötvény, de a visszavásárlási árfolyamot a piaci viszonyok alakítják ki, így annak nem lesz alsó korlátja - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Takács András. Ez tehát árfolyamkockázatot jelent a vásárlóknak, és ezért az OTP Bank Vagyonkezelési és Befektetési Szolgáltatási Igazgatóság ügyvezető igazgatója azt javasolja, hogy "lehetőleg annyit jegyezzenek, amekkora összeg a futamidő alatt várhatóan nélkülözhető". Ezzel lényegében ugyanazt tanácsolja a vásárlásban gondolkodóknak, mint amit az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese mondott portálunknak néhány héttel ezelőtt. Takács András jelzése szerint eddig az új kötvény vásárlóinak 95 százaléka magánszemély volt, a vételek között pedig "a jelentősebb volumenek a privát és prémium banki ügyfelekhez köthetők". A szakértő az interjú végén felhívta a figyelmet egy januári szabályváltozásra is, amely hasznos információ lehet a nyugdíjmegtakarításban gondolkodóknak.

Az új, inflációkövető kötvény legfontosabb jellemzői, eddigi sikere:Kapcsolódó cikkünk2012.11.28Jól debütált az új magyar lakossági eurókötvény2012.11.14Az új eurókötvény 5,1%-os kamattal indulPortfolio.hu: A közelmúltban elindult euróalapú Prémium Magyar Államkötvényhez hogyan tudnak hozzájutni a bank ügyfelei, a vásárlás menetében van-e különbség ahhoz képest...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés