mol

Pluszban zártak az amerikai indexek

Pluszban zártak az amerikai indexek

Ma reggel Ázsiában vegyes volt a kép, Európában bár emelkedéssel indult a nap, a délutáni órákban rosszra fordult a hangulat az EKB kamatdöntő ülését követően, és Amerikában is esésben nyitottak a vezető részvényindexek, azonban a késő délutáni órákban erősödni tudtak a piacok. Makro fronton ma idehaza az augusztusi inflációs adatok kerültek publikálásra, amelyek alapján 15,6 százalékra emelkedett az infláció Magyarországon, erre már közel 25 éve, 1998 óta nem volt példa. Az EKB ma tartotta kamatdöntő ülését, ahol 75 bázispontos kamatemelésről határoztak. Az amerikai piacok mérsékeltek pluszban zártak.

Egyre olcsóbb a benzin, de könnyen lehet még olcsóbb is

Egyre olcsóbb a benzin, de könnyen lehet még olcsóbb is

A nyár folyamán soha nem látott szintekre emelkedett az üzemanyagok ára Magyarországon, azonban az elmúlt hetekben jelentős árcsökkenést lehetett tapasztalni a hazai kutakon. Szerdán valósággal beszakadtak az árak, utoljára fél évvel ezelőtt láttunk ilyen mértékű csökkenést, holnaptól pedig még olcsóbbá válik a tankolás, hiszen a benzin és a gázolaj ára is csökken. Megnéztük, mi okozza az üzemanyagárak esését, miért sokkal drágább dízel tankolni, mint benzint, és mi várható a rövidtávon az üzemanyagárak alakulásában.

Csak az OTP részvényei vannak pluszban

Csak az OTP részvényei vannak pluszban

Az inflációs, valamint állami költségvetési adatok publikálása után a BUX visszaadta a nap eleji emelkedést, jelenleg minimális elmozdulásban van a magyar index. A blue chipek közül csak az OTP részvényei vannak pluszban.

Itt a menetrend, hogy indítja újra a Mol a százhalombattai finomítót

Itt a menetrend, hogy indítja újra a Mol a százhalombattai finomítót

Az ország, sőt a régió üzemanyag-ellátása szempontjából is kiemelten fontos a Mol százhalombattai finomítója, ahol az olajcég július vége óta karbantartási munkálatokat végez, az üzem kapacitásai egy rendkívül feszült üzemanyagpiaci helyzetben estek ki, kritikus információ tehát, hogy mikor indulnak újra az üzemek. Érdekes helyen bukkant fel ezzel kapcsolatban információ, nem a sajtónak küldött közleményben vagy a BÉT honlapján írták meg, a HVG szúrta ki, hogy az újraindításról Ercsi honlapján tettek közzé egy dokumentumot.

Fordulat a tőzsdéken, erős pluszban zárt Amerika

Fordulat a tőzsdéken, erős pluszban zárt Amerika

Továbbra is jellemzően negatív a hangulat a tőzsdéken, az elmúlt néhány hétben folyamatosan esett a piac a kamatemelési várakozások, illetve a recessziós félelmek miatt. Európában ráadásul a gázpiaci helyzet miatti feszültségek, valamint önmagában az energiaválság is rányomja a bélyegét a piaci hangulatra. Összességében tehát bőven van miért aggódniuk a befektetőknek, ennek megfelelően az ázsiai tőzsdék jelentősen estek ma, valamint Európában is inkább a negatív hangulat volt jellemző, az amerikai tőzsdéken viszont a nemzetközi trend megtörésével próbálkoznak, hiszen a tengerentúlon jelentős emelkedés történt a szerdai nap folyamán.

Megtépték az OTP-t a szlovén hírre

Megtépték az OTP-t a szlovén hírre

Az elmúlt napokban látott kedvezőtlen piaci hangulat ma is jellemző volt az európai tőzsdékre, bár az irány nem volt teljesen egyértelmű, a vezető részvényindexek mégis inkább a negatív tartományban mozogtak. Ezzel a szemben viszont a magyar tőzsde jelentősen felülteljesítő volt a kontinensen, elsősorban a Richter és az OTP jó teljesítményének köszönhetően. A Richternél egy technikai jellegű felpattanást láttunk a 7700 forintos támasz közeléből, az OTP-nél viszont vállalati hír is érkezett ma délután, mely szerint már csak egy lépésre van a magyar bankcsoport a Nova KBM nevű szlovén nagybank átvételétől, miután a közös európai bankfelügyelettől megkapta a szükséges engedélyt, így már csak a szlovén versenyhivatal engedélye hiányzik a teljes átvételhez, ami a következő napokban várható. Ezt természetesen pozitívan fogadta a piac, és az OTP jelentős pluszba lendült ma délután, ami a BUX-ot is felfelé húzta.

Felajánlotta lemondását az INA igazgatótanácsának elnöke

Felajánlotta lemondását az INA igazgatótanácsának elnöke

Annak ellenére, hogy Fasimon Sándor, az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke nem vett részt a közelmúltban nyilvánosságra került gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben, felajánlotta lemondását az igazgatótanács éléről - közölte a cég szerdán.

Javul a hangulat, pluszban a tőzsdék

Javul a hangulat, pluszban a tőzsdék

Az ázsiai tőzsdéken ma rossz volt a hangulat, Európában a nap végére elfogyni látszik a lendület, Amerikában is jó hangulatban indult a kereskedés, azonban nem sokkal a nyitás után lefordultak a vezető részvényindexek.

Mínuszban zárta a napot a magyar tőzsde

Mínuszban zárta a napot a magyar tőzsde

Vegyes volt a hangulat, a hazai blue chipek közül minimálisan emelkedett a Mol, stagnált a Magyar Telekom, esett az OTP és a Richter.

Döntött a Mol: 8 ezer alkalmazott kap extra juttatást

Döntött a Mol: 8 ezer alkalmazott kap extra juttatást

Több mint 8 ezer magyarországi dolgozója számára ad extra juttatást idén a Mol, amelynek első részletét már szeptember elején megkapták az érintettek – tudta meg a Portfolio. A kiszámíthatatlan gazdasági környezetre hivatkozva meghozott döntés egyelőre 2022 második félévére szól, és az alapbér 5 százalékát teszi ki.

Újra elszállt a gázár, szakadnak a tőzsdék

Újra elszállt a gázár, szakadnak a tőzsdék

Ma reggel Ázsiában rossz a hangulat, Európában is jelentős mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, miután Oroszország leállította a gázszállítást. Amerikában ma a munka ünnepe miatt nem lesznek nyitva a piacok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.