Egy éven belül hatalmas változást hoz majd mindenki életében a mesterséges intelligencia (AI) – jelentette ki Ray Dallio, milliárdos befektető.
Két forrás és kormányzati adatok szerint a Bridgewater Associates az elmúlt évben megduplázta kínai alapjának vagyonát több mint 20 milliárd jüanra (2,93 milliárd dollár). Ezzel Ray Dalio által jegyzett befektetéskezelő a legnagyobb külföldi alapként tovább erősítette a pozícióját az országban - számolt be róla a Reuters.
A Bridgewater Associates legismertebb hedge fundja, a Pure Alpha II alap az idei első félévben 32%-os hozamot ért el ügyfeleinek – írja a Bloomberg egy forrásra hivatkozva.
Meglehetősen óvatosan fogadnak most a részvényárfolyamokra az amerikai hedge fundok, ami annak a jele lehet, hogy sokak szerint mér folytatódhat a piaci lejtmenet – számol be a hírről a Financial Times.
Rekord összegű hozamot tettek ügyfeleik zsebeibe a nagy hedge fundok tavaly, de közülük is kiemelkedik a milliárdos Chris Hohn TCI Fund Managementje, amely 9,5 milliárd dollárt ért el – számol be a hírről a Bloomberg.
„Veszélyesen nagy” esélye van annak, hogy polgárháború lesz az Egyesült Államokban tíz éven belül – idézi Ray Dalio új könyvét a Business Insider.
A világ legjobban kereső 15 hedge fund vezetője összesen 23,2 milliárd dollárt keresett tavaly – számol be a hírről a Bloomberg.
Kijött a lista arról, melyek voltak tavaly a legjobb hozamokat elérő hedge fundok a világon. Az biztos, hogy érdemes volt a portfóliómendzserek döntésében bízni az algoritmusok helyett - írja a Bloomberg.
Több tucat alkalmazottját bocsátja el a Bridgewater Associates, a világ legnagyobb hedge fundja - értesült a Wall Street Journal.
Ami sikert életemben elértem, az sokkal inkább annak tulajdonítható, hogy kezelni tudom azt, hogy mit nem tudok, mintsem annak, amit tudok - ezzel a felütéssel indul Ray Dalio Elvek című könyve, amely most jelent meg magyar kiadásban és elérhető a Portfolio-nál. A méltán híres befektető könyvében megosztja azokat az elveket, amelyeket eddig élete során, valamint befektetési döntéseinél szem előtt tart.
Ray Dalio milliárdos hedge fund menedzser szerint a koronavírus kirobbanása egy izgalmas fordulópontot hozott a történelemben, szerinte ezek az események nagy társadalmi fejlődésnek ágyaznak meg – írja a CNBC.
Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának vezetője belerúgott a készpénzbe: úgy gondolja, a pénznyomtatás és a rekordalacsony kamatok mellett nem nevezhető a készpénz az elérhető legbiztonságosabb eszköznek – írja a MarketWatch.
Letolt gatyával érte a koronavírus-pánik miatt bekövetkező tőzsdei összeomlás a világ legnagyobb hedge fundjait kezelő sztárbefektetőket: pár hét alatt dollár százmilliárdokat égettek el a traderek a piacon. A legnagyobb hedge fund, a Bridgewater nagyon csúnyán megégette magát: olyan alapjuk is van, amely 20% körüli mínuszt mutat az év eleje óta. Megnéztük, hogy reagáltak a koronavírus-krízisre a világ legnagyobb hedge fundjai.
15 milliárd dollárnyi short-pozíciót vett fel Európában a Bridgewater, a világ legnagyobb hedge fundja – derítette ki a Reuters.
Aggódik a globális gazdasági lassulás, illetve a politikai és szociális instabilitás miatt Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associatesnak vezérigazgatója - mondta el a szakember a davosi világgazdasági fórumon. Hozzátette: a legnagyobb probléma, hogy a monetáris politikának nincs eszköze most egy válság stabilizálására.
A világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater egyik vezető stratégiája tavaly 15%-ot keresett befektetőinek, amellyel nemcsak a legtöbb benchmarkot verte meg, de sok versenytársát is - írja a CNBC.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
Bízik a diplomáciai megoldásban.
Idén már 3 millió tonna kőolaj jött Fehéroroszország felől a Barátság kőolajvezetéken.
Ezt már lezárt ügynek tekintik.
A Greenpeace csak bízik benne, hogy elkerülhető a jelentős ökológiai kár.
"Tegnap azt mondtad, majd holnap" – Nike.
A keddi kamatdöntésről és a jegybank frissített növekedési előrejelzéséről Németh Dávidot kérdeztük.
Pedig a németekkel egy platformon vagyunk.