Közbeszerzést nyert el a 4iG
A beszerzési eljárás alapján az Egészséges Budapest Programban résztvevő kórházak részére fognak többek között központi menedzsment és monitorozó rendszert kiépíteni a 4iG-nél.
A beszerzési eljárás alapján az Egészséges Budapest Programban résztvevő kórházak részére fognak többek között központi menedzsment és monitorozó rendszert kiépíteni a 4iG-nél.
Közel 500 millió forintos közbeszerzést nyert el az Opus egyik vállalata a MÁV-tól - tette közzé a társaság.
Az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelése, a fenntartható működés elérése és az adósságok újratermelődésének megakadályozása érdekében újabb döntést hozott a kormány.
Menekültügyi, kiberbiztonsági és elektronikus számlázási ügyekben lépett az Európai Bizottság Magyarországgal szemben pénteken, amikor közzétette a szokásos havi csomagjában, hogy mely tagállamokkal szemben milyen jogi lépéseket kezdeményezett.
Több mint 4 milliárd forintos megrendelést nyert el az Opus érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a "Komárom városi ivóvízellátásának bővítése" projekt keretében.
Újabb közbeszerzést nyert el a 4iG, ez a héten már a második bejelentés volt, hiszen hétfőn közölte a cég, hogy közel 2,4 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzést.
Közel 2,4 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzést a 4iG, az eljárás célja digitális tananyagok fejlesztése, pilot rendszerű bevezetése és tesztelése, valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.
Hamarosan elkezdődhetnek az M6 autópálya befejezését jelentő Bóly-Ivándárda közötti szakaszon a kivitelezési munkálatok, mivel az ezt célzó közbeszerzési eljárás ajánlattételi határideje június 30. volt és már a területszerzés is 98%-os arányú – írja társoldalunk, a HelloVidék. A lap a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szakembereit kérdezte a horvát határig tartó beruházás aktualitásairól és ennek során kiderült az is, hogy a horvát oldalon már megkezdődött az Eszék és a magyar határon lévő Pélmonostor közötti autópálya-szakasz építése. Mindez néhány éves távon nagy előnyöket jelent majd a magyar autósoknak, akik a dél-horvát tengerpartokra igyekeznek az M6-oson át. Emellett az is lényeges, hogy folytatódik az „M60 Pécs-Barcs országhatár közötti szakasz előkészítése” projekt keretein belül az M60 gyorsforgalmi út tervezése is, amely szintén egészen a magyar–horvát határig vezet majd.
A legfrissebb adatok szerint jelentősen, ötödével csökkent a közbeszerzések értéke az első félévben. Kovács Lászlóval, a Közbeszerzési Hatóság áprilisban kinevezett új elnökével többek között arról beszélgettünk, vajon a koronavírus-járvány lassította-e le a folyamatokat, vagy inkább arról van szó, hogy megfogyatkozott az elosztásra váró EU-s forrás. A szakembert arról is kérdeztük, hogyan áll Magyarország jogszabályi háttér szempontjából más EU-országokhoz, vagy a régióhoz képest.
Két projektben is nyertesnek hirdették az Opus leányvállalatának, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek ajánlatait.
Megjelent a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési részvételi felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
3,3 milliárd forint + ÁFA összértékű közbeszerzésen nyert a 4iG.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal intézményei részére szerverek és tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzése tárgyában nyert közbeszerzést a 4iG.
A Delta Technologies ma bejelentette, hogy cég leányvállalata "Megjelenítő eszközök beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárás első részajánlati körében keretmegállapodást írt alá 2020. július 23-án.
A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága 2020. július 24-i, pénteki ülésén jóváhagyta a következő évek legnagyobb fővárosi beruházása, a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását. Eredményes tender esetén a rekonstrukció 2021 tavaszán indulhat, és a dunai átkelő 2023-ra születhet újjá - áll a BKK közleményében.
Digitális tananyagok fejlesztésére nyert el közbeszerzést a 4iG, az eljárás összértéke több mint 4 milliárd forint.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) törekvéseit elfogadva a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) javaslatot tesz arra, hogy a közétkeztetésben is emelkedjen a hazai alapanyagok aránya, ami segítheti az ágazatban működő vállalkozásokat a koronavírus-járvány utáni időszakban – jelentette be a testület mai ülését követően Varga Mihály pénzügyminiszter. A GOT mai ülésének másik központi témája a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt.
Növelte tulajdoni hányadát az Opus leányvállalata, az R-Kord Építőipari Kft. az R-Kord Network Kft.-ben.
Győri vízi élménypark kialakításáról szóló pályázatot nyert az Opus érdekeltségi körébe tartozó Euro Generál Építő és Szolgáltató Kft, a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt-vel közösen, konzorcium tagjaként. A megvalósítandó projekt végleges összértéke – nettó vállalkozói díj összesen: 19,6 milliárd forint.
Változtak az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem szabályai a veszélyhelyzeti időszakban – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számának kormányrendeletéből. A közbeszerzési és kötelezettségvállalási szabályokat is átírták.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
Bízik a diplomáciai megoldásban.
Idén már 3 millió tonna kőolaj jött Fehéroroszország felől a Barátság kőolajvezetéken.
Ezt már lezárt ügynek tekintik.
A Greenpeace csak bízik benne, hogy elkerülhető a jelentős ökológiai kár.
"Tegnap azt mondtad, majd holnap" – Nike.
A keddi kamatdöntésről és a jegybank frissített növekedési előrejelzéséről Németh Dávidot kérdeztük.
Pedig a németekkel egy platformon vagyunk.