A közlemény szerint a Citadella Alapban jelenleg több, mint 100 milliárd forint van, emellett kezel Zsiday egy ugyanilyen profilú, de nagyobb kockázatú máltai befektetési alapot is, amelynek nagysága forintra átszámítva 65 milliárd felett van. Ezek az alapok tőkeáttételesek, azaz az általuk tartott pozíciók teljes mérete gyakran jelentősen nagyobb, mint az alapban levő vagyon. Ez azt jelenti, hogy időnként összesen akár 300-400 milliárd forintnyi pozíciót is tarthatnak, ami már nemzetközi mércével sem kevés (közel 1 milliárd dollár/euró).
Természetesen vannak olyan piacok (pl. amerikai állampapírok, amerikai részvényindexek) ahol ez sem okoz problémát, de egyre több olyan piac van, ahol (bár a napi forgalom ennél jóval nagyobb, de az azonnali likviditás nem, ezért) a gyors ki- és beszállás nehezedik, márpedig a kockázatkezelés miatt a határidős piacokon alapvető fontosságú a gyors mozgás képessége – ebből pedig következik, hogy az adott napi forgalomnak csak kis hányadát teheti ki a pozíciónagyság - írja Zsiday.
Természetesen léteznek olyan, főleg hosszabb távú stratégiák, amelyek esetén nem annyira fontos, hogy azonnali, mély likviditás legyen az általunk tartott eszközökben, azonban az én befektetési metodológiám jellemzően nem ilyen (bár vannak hosszabb távra tartott eszközök is az alapban), így méretkorlátokkal rendelkezik - fejti ki.
Számomra nem kérdéses (természetesen egzakt módon bebizonyítani elég nehéz lenne), hogy ha jóval kevesebb pénzt kezelnék, akkor több lehetőségem lenne, ami magasabb hozamot is jelentene.
A portfóliómenedzser azt írja, folyamatos dilemma számára annak kérdése, hogy mekkora az a vagyon, amelyet még felelősségteljesen be tud fektetni, és az elmúlt hónapokban egyre inkább azt érezte, hogy ezt a limitet elérte. Volt már korábban egy ilyen periódus a Citadella Alap életében, amikor elérvén a 60 milliárdos kezelt nagyságot, az alapot hasonló módon „bezárták”. Most ismét erre az elhatározásra jutottam - írja.
Azt javaslom az alap befektetőinek, hogy új befektetési jegyeket ne vásároljanak, a 10%-os vételi jutalék ugyanis nagyon lerontja a hozampotenciáljukat – aki mégis így tesz, azoknak a vételi jutaléka a már bent lévő befektetőkhöz áramlik, őket kompenzálja a csökkenő befektetési lehetőségek miatt
- zárja közlését.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ