FONTOS Öthónapos csúcson a forint!
Nvidia-botrány: újabb részletek láttak napvilágot
Befektetés

Nvidia-botrány: újabb részletek láttak napvilágot

Portfolio
Malajzia vizsgálatot indít és szükséges lépéseket tesz, ha bebizonyosodik, hogy helyi cégek érintettek abban a csalási ügyben, amely során állítólag Nvidia chipeket juttattak Szingapúrból Kínába - írta meg a CNBC.
A vámháború piacokra gyakorolt következményeivel, illetve a kiújuló globális versennyel foglalkozunk következő Signature befektetői klubunkon.

A bejelentés azt követően történt, hogy K Shanmugam szingapúri belügy- és igazságügyi miniszter hétfőn közölte: a csalási ügyben érintett szerverek vélhetően Nvidia mesterséges intelligencia chipeket tartalmaztak, amelyeket Malajziába szállítottak.

Tengku Zafrul Aziz malajziai befektetési, kereskedelmi és ipari miniszter kedden a CNBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy országának nincs információja arról, hogy a Malajziában működő adatközpontok nem rendeltetésszerűen használnák a chipeket. Hozzátette, hogy az ilyen szervereket olyan vállalatok importálják, mint a Microsoft, az AWS és a Google.

A szingapúri miniszter szerint az Nvidia chipjeit a Dell és a Supermicro által szállított szerverekbe építették be, amelyeket szingapúri cégeknek szállítottak, mielőtt Malajziába kerültek volna.

Megjegyezte, hogy valószínűleg hamis információkat adtak meg a szerverek végső rendeltetési helyéről.

Amikor arról kérdezték Zafrult, hogy Malajzia tudja-e, hol vannak most a szerverek, azt válaszolta, hogy nem tudják.

A CNA beszámolója szerint két szingapúri állampolgárt vádoltak meg bűnszövetkezetben elkövetett csalással. A vádirat szerint 2024-ben állítólag hamis nyilatkozatokat tettek arról, hogy a termékeket nem adják át a jogosult végfelhasználókon kívül más személyeknek.

A vádak azt követően érkeztek, hogy januárban az amerikai kereskedelmi minisztérium vizsgálni kezdte, hogy vajon a kínai DeepSeek AI startup olyan amerikai chipeket használ-e, amelyeket nem szabad Kínába szállítani. Egy bennfentes szerint szervezett AI chip csempészetet követtek nyomon Kínába többek között Malajzián, Szingapúron és az Egyesült Arab Emírségeken keresztül.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

I Bought This Before Elon Went Crazy

Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából a felére csökkent az eladott autók száma. Elon Musk... The post I Bought This Bef

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
Befektetés elemzése