A COVID-járvány óta valamelyest megcsappant a blockbuster kiállítások száma. E tendenciát a költségek csökkentésének szükséglete indította el, de más okai is vannak. Egyfelől környezetvédelmi megfontolások, hiszen a megatárlatokra a világ szinte minden sarkából érkező művek szállítási és csomagolási igényei az átlagosnál jobban megterhelik a környezetet, másfelől pedig szakmai megfontolások is, hiszen ezek a tárlatok sokszor elvonták a figyelmet a múzeumok saját állományának feldolgozásától és bemutatásától. Az elmúlt 2-3 évben változott a helyzet, így a blockbusterek mellett mi is felhívjuk a figyelmet néhány, talán kevésbé látványos, de szakmailag nagyon értékes és izgalmas kiállításra is.
Kandinsky kozmosza – geometrikus absztrakció a XX. században, Museum Barberini, Potsdam, május 18-ig
A német milliárdos műgyűjtő, Hasso Plattner múzeuma még csak nyolcéves az idén, de rangos gyűjteményével és időszaki tárlataival máris a legfontosabb európai kiállítóhelyek közé nőtte ki magát. Ezt a pozíciót minden bizonnyal tovább erősíti a legújabb kiállítás, mely több mint 70 művész közel kétszer annyi munkáját felvonultatva mutatja be a „tárgy nélküli művészet” fejlődését a múlt században. Nem véletlenül szerepel a tárlat címében Kandinsky neve, hiszen, bár csak tucatnyi munkával van jelen Potsdamban, ezek – köztük több főmű – az adott irányzat kialakulásának és fejlődésének mérföldkövei voltak és Kandinsky kortársaira éppúgy rendkívüli hatást gyakoroltak, mint a geometrikus absztrakció jegyében alkotó művészek későbbi nemzedékeire. A „kozmosz” szó beemelése sem véletlen a címbe, hiszen ez az irányzat, köszönhetően annak is, hogy első jeles képviselői a nagy történelmi sorsfordulók idején szétszóródtak a világban, valóban globálissá vált – miközben a kiállított művek jól dokumentálják a „nyugati” és a „keleti” absztrakció közös örökségét. Leginkább talán azoknak ajánlható a kiállítás, akik mindmáig hűvös, érzelemmentes irányzatnak gondolták a geometrikus absztrakciót – a tárlat kiválóan alkalmas arra, hogy meggyőzzön ennek ellenkezőjéről. Az irányzat nagyjai közül szinte senki sem hiányzik – miközben szélesebb körben kevésbé ismert alkotók munkáira is rá lehet csodálkozni –, s a magyarországi látogató a jeles névsorban örömmel fedezheti fel – többek között Piet Mondrian, Kazimir Malevich, Sonia Delaunay, Josef Albers és Frank Stella mellett – Moholy-Nagy László és Victor Vasarely nevét is. A kiállított művek 11 ország 43 múzeumából és magángyűjteményéből érkeztek a tárlatra.
Az álmok kulcsa. Szürrealista remekművek a Hersaint Gyűjteményből, Beyeler Alapítvány, Bázel-Riehen, május 4-ig
Túl azon, hogy a szürrealista művészet népszerűsége napjainkban újra felfelé ível, ez a kiállítás azért is számíthat nagy érdeklődésre, mert az egyik legfontosabb szürrealista magángyűjteményt mutatja be, melynek a nagyközönség korábban legfeljebb egy-egy darabjával találkozhatott különböző tárlatokon. A gyűjtemény létrehozója Claude Hersaint, egy Elzász-Lotharingiából Brazíliába kivándorolt család São Pauloban született, később többnyire Franciaországban és Svájcban élt bankár sarja volt, aki a kollekciójába emelt művészek többségével személyes, sokszor baráti kapcsolatot ápolt; hagyatékát ma lánya gondozza. Olyan kincsek vannak a birtokában, mint Max Ernst Az otthon angyala vagy a szürrealizmus diadala című ikonikus alkotása vagy Magritte-nek a kiállítás címébe emelt remekműve, Az álmok kulcsa. Ezek a munkák most először kerülnek együtt közönség elé, ráadásul kiegészítve a kiállításnak otthont adó Beyeler-alapítvány gyűjteményének szürrealista darabjaival. Ez az összekapcsolás azért is indokolt, mert a Hersaint-család szoros kapcsolatot ápolt a neves svájci műkereskedővel és annak családjával, s gyakran megosztották egymással gyűjtői tapasztalataikat. A kiállított művészek impozáns listájáról Magritte és Ernst mellett kedvcsinálónak Dali, Picasso, Man Ray, Miró, Balthus és Dubuffet nevét említjük.
Anselm Kiefer - Sag mir, wo die Blumen sind, Van Gogh Museum és Stedelijk Museum, Amszterdam, március 7 - június 9. között
Amszterdam három nagy múzeuma közül kettő most – történetük során először -egyesítette erejét és közösen, két helyszínen hozott létre egy nagyszabású kiállítást. Ez a megtiszteltetés a kortárs német festészet egyik nagy öregjének, Anselm Kiefernek jutott osztályrészül – nem véletlenül, hiszen a művészt szoros szálak fűzik Amszterdamhoz. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a művész munkáit megosztják a két múzeum között. A Stedelijk Múzeum évtizedek óta részese volt Kiefer „felépítésének”; korszakos jelentőségét felismerve már régóta vásárolja munkáit és most először fogja valamennyit együtt kiállítani. Más a helyzet a Van Gogh Múzeumban: itt Kiefer válogatott művei együtt szerepelnek a számára örök példaképül szolgáló Van Gogh azon műveivel, melyek a legnagyobb hatással voltak munkásságára. A bemutatott művek jól tükrözik Kiefer művészetének tematikai sokszínűségét; történelmi vagy mitológiai vonatkozású festményeivel éppúgy találkozhatunk, mint irodalmi kötődésű munkáival vagy épp tájképeivel. És bizonyára nem véletlen, hogy a hazája múltjával mindig következetesen szembenéző művész egy legendás háborúellenes dal közismert első sorát választotta kiállításának címéül.
Artemisia Gentileschi. Artemisia, a művészet hősnője, Musée Jacquemart-André, Párizs, március 19 – augusztus 3. között
A XVII. század első felében működött olasz festőművésznő, Artemisia Gentileschi Caravaggio egyik legjobb követője volt és az első nő, aki a firenzei művészeti akadémia tagja lett. A barokk korai szakaszának mestere tehát már életében komoly elismerésben részesült, nevét később hosszú ideig mégis inkább csak szakmai körökben tartották számon. A női alkotók iránt az utóbbi időben felélénkült érdeklődés is kellett ahhoz, hogy a műbarátok és a műgyűjtők figyelmét a régebbi korok női mesterei is újból felkeltsék. Ebből az újkeletű érdeklődésből talán senki sem profitált annyit, mint Gentileschi, akinek apja is a maga korában népszerű festő volt. Sorra bukkantak fel és keltek el csillagászati összegekért a festményei, a legnagyobb múzeumok – 2020-ban például a londoni National Gallery – rendeztek műveiből egyéni kiállításokat. Aki nem jutott el ezekre a tárlatokra, most Párizs egyik kedvelt múzeumában ismerkedhet a festőnő munkásságával – és nem kevés tanulsággal szolgáló életével. Ő volt talán az első festőnő, aki férfi művésztársaihoz hasonló elismertséget vívott ki magának, társaságát – mai szóhasználattal – a társadalmi és gazdasági élet vezető képviselői is keresték és nagyszabású megrendelésekkel látták el. Művein a nőalakok egyenrangúak a férfiakkal, a mitológiai jelenetekben gyakran le is győzik őket. A tárlaton a művész olyan ikonikus alkotásai is szerepelnek, mint az Önarckép lantművészként, vagy a Zsuzsánna és a vének. Akinek „ennyi jó kevés”, június 10-szeptember 14. között egy kicsit távolabb, a Los Angeles-i Getty Centerben is megtekinthet egy Gentileschi-kiállítást.
Sosem végleges! Átalakulóban a múzeum, MuMoK, Bécs, március 28-tól 2026. április 12-ig
A kortárs képzőművészet bécsi múzeumi fellegvára, a MuMoK már igen komoly múltra tekint vissza, ami indokolttá, sőt a múzeum felfogása szerint szükségessé is teszi ennek a múltnak, azaz a gyűjtemény kialakításának és bővítésének, valamint az időszaki kiállítások történetének a múzeumlátogatók bevonásával, interaktív kiállítások segítségével történő feldolgozását. Ezt a munkát a MuMok a mostani tárlat címében is szereplő „Sosem végleges” mottó jegyében következetesen végzi. A ház történetét igazgatói regnálásának időszakaira bontva teszi kritikai elemzés tárgyává; a sorozatban most jutottak el a MuMoK harmadik vezetője, Dieter Ronte érájához, aki 1979-1989 között irányította az intézményt. A tárlat külön érdekessége, hogy két kurátorának egyike maga - az immár 83. évét taposó - Dieter Ronte, aki több mint három és fél évtized távlatából veheti szemügyre, mennyire bizonyultak időtállónak az intézmény fejlesztésének általa kitűzött irányai. Az ő idejében vált intenzívvé a gyűjtőkkel való együttműködés, ami aztán tartós letétekben és a múzeum számára ajándékozott értékes művekben öltött testet és ő volt az is, aki a korábbinál nagyobb súlyt helyezett arra, hogy a múzeum ne szakadjon el a valós élettől és aktívan foglaljon állást az égető társadalmi kérdésekben. A tárlaton a múzeum történetének egy izgalmas évtizede elevenedik meg, olyan rangos művészek munkáival, mint – mások mellett – Frantisek Kupka, Paul Klee, Wassily Kandinsky, Johannes Itten, Helen Frankenthaler, Daniel Spoerri vagy Maria Lassnig.
Michelangelo Imperfect, Dán Nemzeti Galéria, Koppenhága, március 29-augusztus 31. között
Kevés művész neve garantálja önmagában is úgy egy tárlat sikerét, mint Michelangeloé – az itáliai reneszánsz kimagasló mesterének Dániában ráadásul még nem is volt ehhez hasonló méretű tárlata. A múzeum azonban azt szeretné, ha a kiállítás nemcsak a művész személye miatt keltene kiemelt érdeklődést, hanem a bemutatott munkák jellege miatt is. A bronzok, agyagmodellek, gipszöntvények, rajzok mellett ugyanis több mű 3D nyomtatóval készült változatát is kiállítják, előre tudva azt, hogy ez vitákat fog generálni. Ilyen munka lesz többek között A győzelem géniusza, melynek eredetije a firenzei Palazzo Vecchioban van, vagy a sienai dóm oltárának négy szentje. A múzeum szerint a 3D nyomtatás a „hivatalos” másolatok készítésének olyan mai formája, mint amilyennek valaha a gipszöntvények számítottak. Ugyanakkor készülnek a vitákra és bíznak abban, hogy ez a kiállítás segíti majd egy egységes álláspont kialakítását ebben a kérdésben.
David Hockney 25, Fondation Louis Vuitton, Párizs, április 9-augusztus 31. között
Napjaink egyik legünnepeltebb festője a 87 éves angol David Hockney, akinek eddigi legátfogóbb, a különböző alkotói korszakokból több mint 400 művet felvonultató kiállítása nyílik meg hamarosan Párizsban, elfoglalva a Louis Vuitton alapítvány teljes kiállítóterét. A legrégebbi kiállított munkák 1955-ben születtek, a legfrissebbek ezekben a napokban nyerik el végleges formájukat a mester műtermében. A műfaji skála az olaj- és akrilfestményektől a tus-, ceruza- és krétarajzokon át az iPhone-nal, iPad-del készült munkákon át az immerzív videóinstallációkig terjed, demonstrálva, hogy Hockney, miközben mindmáig hű maradt a hagyományos műfajokhoz, nagy kedvvel él azokkal az új lehetőségekkel is, melyeket a technikai fejlődés, a digitális technológia elterjedése hozott magával.
A címben szereplő 25-ös szám nemcsak az idei esztendőre utal, hanem arra is, hogy a kiállítás súlypontját az elmúlt negyedszázadban született munkák képezik, de mellettük Hockney korábbi korszakainak ikonikus alkotásai is láthatók lesznek. A kiállításnak a művész is rendkívüli jelentőséget tulajdonít, ezért személyesen vesz részt a legapróbb részletek megtervezésében is.
Szerző: Műtárgy.com
Címlapkép forrása: bpk / Nationalgalerie, SMB / Jens Ziehe
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
