Karácsonyi ajándékozók, figyelem:  150 ezer forint felett már szerződést kell kötni a házastárssal
Befektetés

Karácsonyi ajándékozók, figyelem: 150 ezer forint felett már szerződést kell kötni a házastárssal

Portfolio
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online kérdőívben tesztelte, mit tudnak az emberek az ajándékozás szabályairól. Az eredmények szerint sok a sötét folt azzal kapcsolatban, mire érdemes figyelni egy ajándék átadásakor vagy átvételekor. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy mi számít nagyobb értékű ajándéknak, mikor kötelező illetéket fizetni és ajándékozási szerződést készíteni, vagy mi történik akkor, ha az ajándékozó meggondolja magát, és visszakéri az átadott ajándékot.

Nem mindegy, hogy milyen értékű az ajándék

Az ajándékokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivaló azok értékére vonatkozik, a törvény ugyanis megkülönbözteti a szokásos és a nem szokásos mértékű ajándékokat. Az, hogy mi számít szokásost meghaladó mértékű ajándéknak, többek között az ajándékozó vagyoni helyzetétől függ, mást jelent egy tehetős és egy szegény családban.

A bírósági gyakorlat a 150 ezer forintot meghaladó ajándékokat általában már nem tekinti szokásos mértékűnek.

Ezt a a felmérés résztvevőinek a többsége nem tudta. Az ezt az összeget meg nem haladó, kisebb ajándékokról, például egy étkészletről, turmixgépről vagy új ruháról nem szokás és nem is muszáj szerződést írni. Az értékesebb eszközökről, mint egy autó, már érdemes írásos ajándékozási szerződést készíteni, ingatlan esetén pedig egyenesen kötelező a vonatkozó jogszabályok szerint. A megkérdezettek több mint harmada nem volt tisztában azzal, hogy a földhivatal csak közjegyzői okirat vagy ügyvéd által ellenjegyezett magánokirat alapján jegyzi be az ingatlan tulajdonjogának változását.

Kell-e családon belül illetéket fizetni?

Az ajándék után alapvetően akkor kell illetéket fizetnie a megajándékozottnak, de akkor sem mindig, ha szerződés is készült, vagy – okirat hiányában is – az ajándék értéke meghaladja a 150 ezer forintot. Ilyenkor az ajándék értékének 18 százalékát, ingatlan esetén pedig a 9 százalékát kell az adóhatóság határozatában foglaltak szerint kifizetni illetékként a NAV-nak, amit a kitöltők ötöde tudott csak. Azonban vannak kivételek, és ezzel a megkérdezettek háromnegyede is tisztában volt. Nem kell a megajándékozottnak illetéket fizetni, ha testvértől vagy egyenes ági rokontól, vagyis gyermekétől, unokájától, szülőjétől, nagyszülőjétől, illetve, ha a házastársától kapott ajándékot. Ez a kedvezmény ugyanakkor nem vonatkozik az élettársakra, sem a nem egyenes ági rokonokra, például nagynénikre vagy nagybácsikra.

Tízből kilencen azonban sosem hallottak még arról, hogy a házastársakra egy különleges szabály vonatkozik: ugyan illetéket nem kell fizetniük, de

kötelező az egymás közötti ajándékozásokról közjegyző vagy ügyvéd segítségével szerződést készíteniük,

ez alól csak a szokásos mértékű ajándék lehet a kivétel, ha az átadása meg is történt.

Célszerű a nagyobb értékű ajándékoknál egyenes ági rokonok között is írásban szerződni. Így szükség esetén, például egy adóellenőrzés vagy válás során a megajándékozott bizonyítani tudja, hogy hogyan jutott hozzá az adott vagyontárgyhoz vagy pénzhez” – mondja Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

Feltételhez köthető vagy vissza is követelhető az ajándék

Kevesen tudják azt is, hogy az ajándékozást feltételhez is lehet kötni, például csak akkor lesz a gyermeké a lakás, ha elvégzi az egyetemet. Ha ez nem sikerül neki a meghatározott időn belül, akkor nem jut hozzá az ingatlanhoz.  A kitöltők kétharmada azonban jól tudta, hogy a szokásos mértéket meghaladó ajándékokat (kizárólag azokat) bizonyos esetekben vissza is lehet követelni, főszabály szerint öt éven belül. Például akkor, ha a megajándékozott súlyos jogsértést követ el az ajándékozóval szemben: fizikailag bántalmazza őt vagy házastársát, megpróbálja megölni vagy súlyosan megsérti a becsületét.

Szintén vissza lehet követelni az ajándékot, ha utóbb az ajándékozó életkörülményei megváltoznak, és az a létfenntartása érdekében szükséges. De ebben az esetben csak akkor, ha az ajándék még megvan, és a visszaadása nem veszélyezteti a megajándékozott létfenntartását, például nem lesz hajléktalan, ha visszaveszik tőle az ingatlant.

Előfordulnak olyan esetek is, amikor az ajándékozásról a felek már szerződést kötöttek, de az ajándékot ténylegesen még nem adták át. Az ajándékozó ilyenkor megtagadhatja a szerződés teljesítését, ha bizonyítja, hogy a szerződés megkötése után saját körülményeiben vagy a megajándékozotthoz fűződő viszonyában olyan lényeges változás következik be, amely miatt a szerződés teljesítése nem várható el tőle.

Lényeges ugyanakkor, hogy ezekben az esetekben a bíróság a feleknek nemcsak a pillanatnyi életkörülményeit vizsgálja, hanem figyelembe veszi a jövőbeni lehetőségeit is. Ezért egy átmenetileg fennálló anyagi nehézség vagy egy alkalmi, hevesebb szóváltás még nem szolgálhat kellő alappal az ajándék visszakövetelésére.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kiszámoló

Zsugori vagy takarékos?

Nagyon sokszor félreértik az emberek a takarékos életmódot és azt gondolják, hogy aki takarékosan él, az zsugori vagy fukar. Az érem másik oldala, amikor valaki takarékosnak hiszi magát, pedig

KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elképesztően nagy hibát követtek el a katonai elemzők Oroszország fegyverarzenáljával kapcsolatban
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
5000 dollár alá zuhant a bitcoin árfolyama