A régi mesterek híveinek még néhány napot várniuk kell az évad talán legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a Kunsthistorisches Museum Rembrandt – Hoogstraten. Szín és illúzió című tárlatának megnyitójára. Az október 8-tól jövő január 12-ig látogatható kiállításra érdemes már most elővételben megvásárolni a konkrét időpontra szóló jegyeket, mert ezek – a hasonló blockbuster kiállítások tapasztalatai alapján – várhatóan gyorsan elfogynak. Rembrandt neve és műveinek bemutatandó gazdag választéka önmagában is garantálja a sikert, de a kurátorok feladata mégsem volt egyszerű, hiszen a múzeumok csak nagyon nehezen adják kölcsön féltett Rembrandtjaikat, másfelől pedig az elmúlt évtizedek számos Rembrandt-kiállítása már az életmű szinte minden aspektusát gondosan kielemezte, így nem könnyű újat mondani róla. A bécsi múzeum azt a megközelítést választotta, hogy a halhatatlan mester munkásságát egyik neves tanítványa, Samuel van Hoogstraten műveivel együtt mutatja be. Utóbbi művész nemcsak alkotásaiban kamatoztatta mindazt, amit Rembrandt műhelyében ellesett, hanem egy könyvben is betekintést adott mestere alkotói módszereibe, mindenekelőtt a színek használatába és azokba a technikákba, melyekkel Rembrandt és nyomában Hoogstraten is a „virtuális valóság” illúzióját tudták kelteni vásznaikon.
A tárlaton a világ vezető múzeumaiból és magángyűjteményeiből kölcsönzött 60 festmény, rajz és nyomat lesz látható, melyek a két mester munkásságának valamennyi időszakát képviselik.
Aki lekési ezt a tárlatot, jövőre újabb esélyt kap, mert egy némileg szűkített változatát az amszterdami Museum Rembrandthuis is bemutatja majd.
A modern művészet első nagy őszi tárlata, a Leopold Museum Pompa és nyomorúság című, a német Új tárgyilagosság művészetének szentelt, Ausztriában eddig példa nélküli méretű bemutatója sajnos szeptember 29-én bezárta kapuit, de két újabb, vélhetően még nagyobb érdeklődésre számot tartó, Chagall, illetve Gauguin nevével fémjelzett tárlat még hosszú hónapokig várja a látogatókat.
A címében egyszerűen csak a mester nevét viselő, 2025. február 9-ig látogatható Chagall-kiállítás az Albertina 25 év után nyugállományba vonuló legendás igazgatója, Klaus Albrecht Schröder egyfajta búcsútárlata is. Schröder első éveinek egyik legsikeresebb kiállítását is Chagallnak szentelte, s bizonyára a mostani is tovább javítja majd a látogatottsági statisztikákat, hiszen az igazgató szerint bár Picasso a XX. század legnagyobb művésze, Chagall az, akit a közönség a legjobban szeret. A tárlat a teljes életmű keresztmetszetét adja; a legkorábbi kiállított munkát közel nyolc évtized választja el a legkésőbb születettől. A mintegy száz alkotás jól szemlélteti, hogy Chagall sosem szakadt el a festészet sok évszázados tradíciótól, miközben a primitivizmustól a kubizmusig, a fauvizmustól a szürrealizmusig a XX. század avantgárd művészetének különböző áramlatai is nagy hatással voltak munkásságára és hozzájárultak összetéveszthetetlenül egyéni képi nyelvének kialakulásához. Az egész életművet végigkísérő nagy, univerzális témák, így a születés, az anyaság, a szerelem, a halál és a Biblia mindig újabb és újabb megközelítésben jelentek meg vásznain, melyeken többnyire személyes gyerek- és ifjúkori élményeit és emlékeit dolgozta fel, ugyanakkor reflektált a világnak az ő személyes sorsát is nagyban befolyásoló történéseire is.
A Kunstforum Wien október 3-tól a Gauguin – Unexpected című tárlattal várja a látogatókat; az érdeklődést fokozza, hogy a máig töretlen népszerűségnek örvendő művésznek 1960 óta ez az első retrospektív kiállítása az osztrák fővárosban. A jövő január 19-ig nyitva tartó tárlat végigkíséri Gauguin munkásságát a posztimpresszionista kezdetektől annak a képi nyelvnek a kialakításáig, mely a művész helyét a modern festészet egyik atyjaként jelöli ki a művészettörténetben. A bemutatott több, mint 80 alkotás, melyek között Gauguin munkásságának műfaji sokszínűségét demonstrálva festmények mellett számos grafika, faszobor és kerámia is található, képet ad az egész életműről, de a Gauguin-kiállítások többségének gyakorlatától eltérően nem tolja el az arányokat a művész kétségkívül legismertebb és legnépszerűbb, Tahitin és a környező szigeteken készült alkotásai felé, melyek máig befolyásolják az emberekben a csendes-óceáni szigetvilágról élő képet. A kiállítás legizgalmasabb vállalkozása mégis az utóbbi helyeken született művekhez kapcsolódik, mivel szembesít azzal, ahogyan Gauguin a régiókban élőkhöz viszonyult, ahogy velük szemben viselkedett. Nézetei mai értelmezésben, a kolonializmusról folytatott viták fényében elfogadhatatlanok és még inkább az a gyerekkorú lányokkal fenntartott szexuális kapcsolata. A kiállítás sajtóanyaga úgy fogalmaz, hogy Gauguin-ről, az emberről nem akarnak végleges ítéletet mondani, ugyanakkor a témát, a művész megítélésének dilemmáit nem akarják kikerülni sem; azok megjelennek a tárlat falszövegeiben és kísérő rendezvényein is.
A kiállításra a jegyek online értékesítése már zajlik; a várható nagy érdeklődésre való tekintettel a Rembrandt-kiállításhoz hasonlóan itt is érdemes lehet tehát a belépőkről előre gondoskodni.
Végezetül két kortárs kiállításra hívjuk fel a figyelmet. Az egyik legismertebb élő amerikai képzőművész, a filmesként, fotósként, zenészként is ismert 71 éves Robert Longo tárlata 2025. január 26-ig az Albertinában látható. A Chagall-bemutatóhoz hasonlóan ez a kiállítás sem véletlenül kapott helyet a programban Klaus Albrecht Schröder igazgatói ténykedésének utolsó évében. A tárlattal egy kör zárul be, hiszen a kibővített és megújult Albertina 20 évvel ezelőtt egy Longo-kiállítással nyitotta meg újra kapuit. Nem véletlenül: Schröder benne látta azt a művészt, akinek munkáival megkezdhette a grafika, mint műfaj „egyenjogúsításáért” folytatott harcot, annak elfogadtatását, hogy a grafika önálló, teljes értékű műfaj. Ezen az úton az elmúlt évtizedek valóban komoly szemléletváltozást hoztak. A mostani tárlat az út kezdetét idézi meg és okkal feltételezhető, hogy Longo perfekt technikájú, gigantikus méretű szénrajzai ezúttal is nagy sikert aratnak. Az esetenként több részből álló fekete-fehér művek már csak méreteik okán is szinte beszippantják a látogatót és esélyt sem adnak számára ahhoz, hogy figyelme másfelé kalandozzon. A művek fotókon – néhány esetben több fotón – alapulnak, melyek gyakran akut társadalmi problémákkal, pl. a migrációval, a háborúkkal foglalkoznak, de többnyire nem egy az egyben ültetik át azokat a grafika nyelvére, hanem hatásukat egyes részletek módosításával, kinagyításával fokozzák. „Művészként erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy megőrizzem közös disztópikus jelenünk képeit – abban a reményben, hogy egy napon valami majd megváltozik” – mondja Longo.
Longóval szinte egyidős a kortárs osztrák képzőművészet egyik vezető alakja, a 70. születésnapját néhány hete ünnepelt Erwin Wurm, kinek neve egyben az Albertina Modern retrospektív kiállításának címe is. Wurm munkássága idehaza is viszonylag jól ismert, köszönhetően elsősorban hat évvel ezelőtti, Egyperces szobrok és más művek című, a Ludwig Múzeumban rendezett kiállításának. Ha mindenáron egy műfajt akarunk neve mellé rendelni, akkor ez a szobrászat, amit Wurm a legalkalmasabbnak ítélt ahhoz, hogy rávilágítson társadalmilag releváns problémákra, hiszen például a csökkenés és a gyarapodás, az elvétel és a hozzáadás a szobrászatban éppúgy alapkérdés, mint a társadalomban. De bármennyire is kitágítja Wurm a szobrászat határait, mindent még így sem tud kifejezni vele, ezért eszköztárába a performanszok is éppúgy beletartoznak, mint a videók, a fotók, a rajzok vagy épp a szöveges munkák.
Művei sokszor viccesnek tűnnek, jókedvre derítik nézőiket, pedig mondandójuk sokszor korántsem vidám. Komikusra „dagasztott” méretű és formájú autói (Fat Car) például a túlfogyasztásra, a kapzsiságra, az árúfetisizmusra hívják fel a figyelmet. A budapesti tárlaton központi szerepet játszó, de a bécsi kiállításnak is fontos részét alkotó, a művész írásos instrukciói alapján a látogatók bevonásával létrejövő „egyperces szobrok” az általában racionálisnak tartott kultúránkkal szembeni kételyeket fogalmaznak meg, megintcsak groteszk, humoros formában. A tárlatot 2025. március 9-ig lehet megtekinteni.
Szerző: műtárgy.com Címlapkép: Marc Chagall: Szerelmespár, 1913/14, olaj, vászon, The Metropolitan Museum of Art, New York, Jacques and Natasha Gelman Gyűjtemény, 1998. Fotó: bpk | The Metropolitan Museum of Art | Malcolm Varon © Bildrecht, Wien 2024
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
