Portfolio signature

Mutatjuk, mit hozhat az október a befektetéseidnek

Elkezdődött az év utolsó negyedéve. Érdemes megnézni, hogy az évközi szezonalitás alapján hogyan teljesíthetnek a befektetéseink. Most azonban különleges a helyzet, hiszen a nyakunkon az amerikai elnökválasztás, ami új trendeket indíthat el, de akár ketté is törtheti a meglévőeket. Megmutatjuk, hogy mindezeket figyelembe véve melyek azok a befektetések, amelyek érdekesek lehetnek októberben.

Elkezdődött az év utolsó negyedéve, és ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakulhat az év hátralévő része. Különösen azért is, mert több piac is érdekes helyzetben várja az előttünk álló időszakot.

Az amerikai részvényindexek értékeltsége már magas, miközben az AI-lendülete kifogyóban van, cserébe a többi részvény profitkilátásai javulnak. Így nagy kérdés, hogy folytatódhat-e a részvénypiac emelkedése, vagy az AI botladozása ezt nem teszi lehetővé. De a devizapiacon is vannak nagy kérdések. A Fed elkezdte a kamatcsökkentési ciklusát, aminek nyomán a dollár érdemi gyengülésbe kezdett és például az euró a dollárral szemben egy 2008 óta tartó trendvonalat tört meg. De elég említeni a kínai monetáris és fiskális lazítást, ami akár újra életet lehelhet az árupiaci termékekbe és ezen keresztül az ehhez kapcsolódó devizapárokba is. Eközben nagy kérdés, hogy a hosszú kötvények hozama tovább tud-e csökkenni, vagy a magas amerikai költségvetési hiány és a túl gyors kamatcsökkentések miatt ez nem lehetséges már? Végül pedig nem lehet amellett elmenni, hogy november 6-án elnökválasztás lesz az USA-ban, ami új trendeket indíthat el és eddigieket törhet ketté.

Ebben a cikkben megnézzük, hogy általában hogyan szoktak a fontosabb eszközosztályok októberben teljesíteni és ezeket igyekszünk a mostani piaci helyzet fényében kontextusba tenni.

Amire választ kaphat cikkünkben:

  • Az október hónap jellemzően izgalmas időszak a befektetések szempontjából
  • Ráadásul kicsit több, mint egy hónap múlva itt az amerikai elnökválasztás is
  • Megmutatjuk, hogy a szezonalitás alapján hogyan teljesíthetnek a részvénybefektetések
  • De kitérünk arra is, hogy a kínai lazítás függvényében az október mit tartogathat a dollár és az árupiac számára

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés