Nagyot ralizott a héten a kínai részvénypiac, a CSI 300 index csak ma 4,2 százalékkal került feljebb, így a heti emelkedése eléri a 15,4 százalékot. Ilyen jó teljesítményt a 2008. november 14-i héten láttunk utoljára.
A rali annak köszönhető, hogy a kínai jegybank több lépést is tett a gazdaság támogatására. Csökkentette a 7 napos fordított repó kamatlábat 1,7 százalékról 1,5 százalékra, valamint 0,5 százalékponttal mérsékelte a pénzintézetek kötelező tartalékrátáját. A jegybank közleménye szerint az intézkedések célja "jó monetáris és pénzügyi környezet teremtése Kína stabil gazdasági növekedéséhez és magas színvonalú fejlődéséhez".
A bejelentett gazdasági intézkedéskről az alábbi cikkekben írtunk részletesen.
A sanghaji tőzsde pénteken közölte, hogy "rendellenes és lassú tranzakciókat" tapasztal a részvényaukciókon a kereskedés kezdete óta, és jelezte, hogy vizsgálja a problémákat.
Más ázsiai piacok is többnyire emelkedtek a pénteki kereskedésben. Tokióban közzétették a szeptemberi inflációs adatokat (amiket általában az országos trend indkátorának tekintenek), amelyek szerint a fővárosi infláció 2,6 százalékról 2,2 százalékra, míg a maginflációs ráta 2,4 százalékról 2 százalékra csökkent augusztusban.
A híreket követően a Nikkei 2,2 százalékot ralizott, míg a japán jen több mint 1 százalékot gyengült az amerikai dollárral szemben.
Viszont percekkel ezelőtt érkezett a hír, hogy a volt védelmi miniszter, Shigeru Ishuba, nyerte a szavazást a kormánypártban, és így ő lesz a miniszterelnök. Erre a hírre szárnyalni kezdett a jen a dollárral szemben, a Nikkei határidős indexe pedig közel 3 százalékkal zuhant. A kockázatkerülés mögött az lehet az egyik ok, hogy a fejleménnyel kiéleződhet a Japán és Kína közötti feszültség, és ennek jele, hogy a japán választási eredményre rögtön megszólalt a kínai külügyminisztérium, amely bizakodásának adott hangot, hogy normális mederben folyik majd a két ország közötti párbeszéd.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ