Bemondta a guru, hogy miért kell aranyat venni
Befektetés

Bemondta a guru, hogy miért kell aranyat venni

Portfolio
A 2008-as Lehmann-csődöt előrejelző, nagy megmondásairól elhíresült Robert Kiyosaki a Twitteren taglalta, hogy miért érdemes most szerinte aranyba, ezüstbe és bitcoinba fektetni.

A megmondásaitól és farkaskiáltásaitól hírhedt Robert Kiyosaki a legfrissebb X-bejegyzésében azt fejtegette, hogy mégis mennyit jelent az ezer milliárd? Kontextusba helyezve közli, hogy ezer milliárd másodperc több, mint 31 ezer évet jelent, ennek ismeretében pedig azt sugallja a guru, hogy

rendkívül ijesztő ütemben adósodik el Amerika.

Kiyosaki szerint ugyanis 100 naponta felhalmozódik mintegy ezer milliárd dollárnyi adóssága az USA-nak, amiből a guru arra utal, hogy a dollár el fog értéktelenedni, ezért inkább a "valós értékkel" rendelkező eszközökben kell tartani a pénzt, ilyenek lehetnek az arany, az ezüst vagy a bitcoin.

Az arany árfolyama a megnövekedett recessziós félelmek, az eszkalálódó geopolitikai konfliktusok és a jegybankok növekvő keresletének köszönhetően nagyot emelkedett idén és új történelmi csúcsot ért el, eddig 21,2 százalékos pluszban van az árfolyam 2024-ben.

arany2024

Ezzel párhuzamosan az ezüst sem éppen mondható lemaradónak a maga 23,4 százalékos emelkedésével. Igaz, elsősorban a vártnál rosszabb kínai és amerikai beruházási aktivitással kapcsolatos adatközléseknek köszönhetően nemrég láthattunk egy élesebb lefordulást az árfolyamnál, innen azonban sikerült visszapattannia a jegyzésnek.

ezüst2024

A legjelentősebb kriptodevizának, a bitcoinnak az árfolyama a nemesfémek kimagasló teljesítményét is túlszárnyalja eddig idén, mivel már 43,7 százalékkal került feljebb az árfolyam. Fontos azonban kiemelni, hogy március közepe óta bár széles kilengések mentén, de csökkenő trendben mozog a bitcoin.

btc 2024

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
gloster