Portfolio signature

Öveket becsatolni, berobbant az év befektetése!

A decemberi ralit követően döcögősen indult az év a részvénypiacokon, egyelőre kevés terület mozgathatta meg a befektetők fantáziáját. Van azonban egy még elég jelentéktelennek mondható, de egyre nagyobb teret és figyelmet nyerő szeglete a nyersanyagpiacnak, ahol olyan rali zajlott a mögöttünk álló hetekben, hogy csak néztünk. Nagyon úgy tűnik, hogy a tavalyi markáns emelkedést követően valósággal begyújtották a rakétákat az uránpiacon, közel 20 éve nem látott szinteket ostromol a sugárzó érc árupiaci jegyzése, miközben szárnyalnak az uránbányász vállalatok részvényei. Adódik a kérdés: érdemes felugrani erre a robogó vonatra?

Elszabadult a rali

Az atomreaktorok üzemanyagellátásához létfontosságú urán árupiaci jegyzése ezen a héten átlépte a lélektanilag fontos 100 dolláros fontonkénti szintet, jelenleg 103 dollár/fonton áll a jegyzés - ilyen magas uránárat utoljára 2007-ben láthattunk. A szűkös kínálati kilátásokkal rendelkező uránpiac apropóján tavaly mintegy 90 százalékkal került feljebb a fém jegyzése, nagyon úgy tűnik azonban, hogy

az elmúlt hetekben "ritmust váltott" az áremelkedés üteme, ezt már nyugodtan nevezhetjük brutális ralinak.

urán100

Ole Hansen, a Saxo Bank árupiaci stratégiáért felelős vezetője azzal magyarázza az elmúlt hetek elképesztő árfolyammozgását, hogy

Amire választ kaphat cikkünkben:

  • Egyre jobban néz ki az urán-sztori, de mégis mi robbantotta be a ralit?
  • Mire lehet számítani, tovább roboghat a vonat?
  • Hogyan vehetjük ki befektetőként a részünket a sikersztoriból?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés