Portfolio signature

Szochóval is tarol a magyarok egyik kedvenc befektetése, meglepő, mennyi pénz van benne

Lassuló ütemben, de októberben is nagy volt a kereslet a befektetési alapok iránt: a korábbi várakozásokkal ellentétben az év tizedik hónapját 256 milliárd forintos pluszban zárták az alapkezelők, e növekedés oroszlánrészét pedig - a korábbi hónapokhoz hasonlóan - a kötvényalapok adták. Most úgy tűnik, végleg eldőlt: a július 1-jei hatállyal bevezetett szociális hozzájárulási adó nem tántorította el a magyarokat a befektetési alapoktól - sőt, a számok azt mutatják, még inkább meghozta a kedvüket az eszközosztályhoz.

Emlékezetes: idén tavasszal a kormány több alkalommal is szigorított a befektetési alapok mögöttes befektetéseire vonatkozó szabályokon azzal a szándékkal, hogy az alapkezelők által kezelt vagyont az állampapírpiac felé terelje. Ezekről a döntésekről az alábbi cikkekben írtunk bővebben:

Ami azonban nagyobb hatással bírhatott volna a befektetési alapok keresletére, az a július 1-jei hatállyal bevezetett új adó: a szocho bevezetésével a 15%-os kamatadó mellett plusz 13%-os adó is terheli a legtöbb befektetésen elért nyereséget, így a befektetési alapokon szerzett hozamot is. Mindeközben az állampapíron szerzett nyereséget továbbra sem terheli adó.

Négy hónappal a rendelet megjelenése után azonban kijelenthetjük: a szocho bevezetése adott egy löketet júniusban a befektetési alapok keresletének, július 1. után viszont nem esett vissza a tranzakciók volumene, sőt, első blikkre még nőtt is,

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés