Előfizetői tartalom

Megszorongatják az árupiaci spekulánsokat Amerikában

Portfolio
Történelmi lépésre szánta el magát az amerikai határidős kereskedési felügyelet, hiszen többszöri halogatás után elfogadta az árupiaci befektetők pozíciójának korlátozásáról szóló javaslatot, amelytől a spekuláció, és a piacbefolyásolás visszaszorítását, az árak és az áringadozás csökkenését várják a politikusok. A korlátozást elsősorban az indokolta, hogy a közhangulat, és egyes politikusok is a spekulánsokat vádolták a nyersanyagárak (például az élelmiszer alapanyagárak) emelkedéséért, a korlátozást pedig a válságot követő pénzügyi reformban határozták el. A piaci szereplők szerint az elfogadott javaslat többet árt mint használ. A limitek bevezetésére várhatóan még nagyjából egy évet kell várni.

Tegnap 3-2 arányban sikerült elfogadniuk az amerikai határidős kereskedési felügyelet (CFTC) bizottságában a spekulatív pozíciók limitálására vonatkozó javaslatot. A korlátok 60 nappal azután lépnek életbe, hogy a felügyelet definiálja a "swap" fogalmát, ami feltételezhetően valamikor 2012 vége felé következhet be. Az elmúlt években már több alkalommal is napirendre került...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés